Michelisz: megismételhető a tavalyi futamgyőzelem

Budapest |

<p>Michelisz Norbert, a túraautó-világbajnokság (WTCC) egyetlen magyar pilótája szerint megismételhető a tavalyi siker a hétvégén a Hungaroringen, ugyanakkor az idén sokkal több tényező befolyásolhatja szereplését.</p>

 

A 27 esztendős versenyző - aki ebben az évben a BMW helyett egy Hondát irányít - a mogyoródi pályán sorra kerülő versenyek, a vb 7. és 8. futama előtt csütörtökön rendezett budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, neki és a Zengő Motorsport munkatársainak egyaránt sokat kell még tanulniuk a Hondáról, de nagyon boldog lenne, ha a hétvégén már a győzelemért csatázhatna.    "Azt most már mindenki látja, hogy a Honda egy jó autó, ugyanakkor vannak még olyan részek, amelyekkel kapcsolatban bizonytalanok vagyunk" - nyilatkozta az elmúlt hétvégén, a Slovakiaringen harmadikként célba ért Michelisz. "A legutóbbi dobogós eredmény miatt mindenképp van okunk a bizakodásra, a Hungaroring vonalvezetése ráadásul fekhet is az autónknak, jó lenne hazai közönség előtt az élen zárni valamelyik futamon."    Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, eddig 10 000 jegyet adtak el, de mivel az előzetes érdeklődés nagy volt, arra számít, hogy a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is 50-60 ezer néző látogat majd ki az eseményre.    "Nyilvánvalóan jól jött Norbi dobogós helyezése a hazai verseny szempontjából, ráadásul a szerdai belvárosi bemutató is nagyon jól sikerült, közel 250 ezren voltak kíváncsiak a túraautókra" - fogalmazott Gyulay, s hozzátette, büszkék arra, hogy immár harmadszor láthatják vendégül a WTCC mezőnyét, az előkészületekkel pedig jól haladnak. Mint a sportvezető beszámolt róla, azokra a nézőkre is gondoltak, akik nem tudnak autóval eljutni a Hungaroringre, őket szombaton és vasárnap buszokkal hozzák és viszik reggel 7 és este 6 óra között az 56-osok teréről Mogyoródra.    A túraautó-vb magyarországi futamának időmérő edzése szombaton 14.30-kor kezdődik, az első futamra vasárnap 12.35-kor, a másodikra pedig 14.50-kor kerül sor. A versenyeket a Duna élőben közvetíti. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?