VIDEÓ: Így zuhant le az utasszálító Dél-Afrikában

repülőgép baleset

A múlt héten hogy lezuhant egy kisebb utasszállító Dél-Afrikában, kedden pedig napvilágot látott egy videó, amit a gépen utazó egyik utas készített a szerencsétlenségről-írja az Index.
 

A bal szárny feletti ablakból készített videón látszik, ahogy az egyik hajtómű kigyullad, a háttérben pedig azt kiabálják, hogy mindenki kösse be magát. A becsapódáskor elmegy a kép, pár pillanattal később pedig mindenkit arra szólítanak fel, hogy hagyják el a gépet.
 

A gép, ami egyébként sétarepülésre indult az utasaival, és nem sokkal a felszállás után zuhant le, másnap már Hollandiába indult volna, a 64 éves Convair 340-est ugyanis egy ottani repülőgép-múzeumnak adományozta a sétarepüléseket szervező cég.

A balesetben ketten haltak meg, egy fedélzeti mérnök, illetve annak a gyárnak az egyik munkása, amelybe a gép csapódott. Egy másik munkás mindkét lábát elvesztette a szerencsétlenség miatt, a repülő két ausztrál pilótája pedig jelenleg is kómában van, de állapotuk stabil.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?