Öt bátor dolgozó

Ronaldo

Sikertelenre sikeredett a torinói Fiat autógyár munkásainak sztrájkja, melyet Christiano Ronaldo leigazolása miatt hirdettek meg. A Fiat és a Juventus résztulajdonosa, az Agnelli család ugyanis az utóbbi időben épp azzal tekerte fel a munkások agyát, hogy megszorításokat javasoltak, üzenvén a munkásoknak, húzzák összébb a nadrágszíjat.

Eközben pedig leigazolták Ronaldót, a világ legjobb, legszebb és persze legdrágább csatárát a Juventushoz, aki évi 30 millió eurót fog keresni Torinóban azzal, hogy focizik, mellesleg pedig javítja (egyesek szerint rontja, de ez felekezeti hovatartozás kérdése) a városképet. Mondjuk érthető, hogy ha valaki ekkorát invesztál, akkor valahol spórolnia kell, de a munkások dühe is jogos, hisz Ronaldo nemcsak egy focista, hanem lassan minden idők legjobb focistájává apoteizálódik. Most is megdöntötte a vébén Puskás rekordját, úgyhogy magyarként is neheztelhetünk rá.

Szóval meghirdették a ronaldóellenes sztrájkot, csak hát, mint a hétfői hírekből kiderült,

„öten nem vették fel a munkát úgy 1700 alkalmazottból a melfi üzemünkben” – jelentette a szóvivő.

Vagyis öt darab olyan Fiat-munkás akadt 2018-ban, akit ez tényleg annyira bosszant, hogy nem volt hajlandó elkezdeni dolgozni. Meglátjuk, lesznek-e Torinóban tömegtüntetések vagy egyéb tiltakozó akciók Rondaldo miatt, de biztosan létezik békés európai megoldás, mely Ronaldo és a Fiat öt alkalmazottjának is megnyugtató eredményt hozhatna. Ha én lennék Cristiano Ronaldo PR-tanácsadója, az évi harmincmillából mondjuk egymillát a Fiat-alkalmazottak gyerekeinek üdültetésére fordítanék: vigyék el őket minden nyáron a Balatonhoz, egyenek dermedt lángost meg importhekket. És persze minden hónapban kisorsoltatnék köztük néhány dedikált focilabdát, melyek közül az egyikbe ezer euró lenne belevarrva. Ez mind sokat segítene a rebellis munkások megnyugtatási folyamatának dinamizálását előmozdítandó. Hogy a gyerekek miből és hány év múlva jönnének rá, hogy pénz van a labdában, az persze megint más kérdés.

Vagy Ronaldo nyomást gyakorolhatna a Fiatot és a Juventust birtokló családra időnként, hogy „ha nem adtok fizetésemelést a munkásoknak, a kapu mellé rúgom a labdát”. Ez viszont nyilván jogi kérdéseket vetne fel, mert a szerződésébe nyilván beleírták, az a dolga, hogy focizzon, nem az, hogy szakszervezeti bizalmit játsszon évi harmincmillióért. Vagyis joggal mondhatnák neki, hogy „irgum-burgum berkenye, nem erre a posztra szerződtettünk mi tégedet, Krisztián”.

Hanem ez mind babapiskóta ahhoz képest, hogy Jožo Ráž bejelentette: ötven év után alábbhagyott benne az elán, és elfáradt, nem szeretne frontemberkedni, kiégett, búcsúzik, soha többé senkit nem akar látni. Döntése nyilván Ronaldót is elszomorította. De aztán jött egy másik hír: David Hasselhoff a hó végén megnősül. Van tehát remény, hogy nem megy teljesen tropára a nyarunk. Ugyanezt kívánjuk a Fiat autógyár melfi üzemében sztrájkkal tiltakozó öt derék munkásnak is: kövessék az álmaikat, cselekedjék, amit a szívük diktál, oszt majd csak lesz valami.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?