New Yorkban is robbantani akartak a Carnajev fivérek

New York |

<p>A bostoni kettős robbantást elkövető fivérek az akció után New Yorkba akartak menni, hogy ott is merénylet hajtsanak végre - jelentette be csütörtökön New York polgármestere.</p>

 

Michael Bloomberg az életben maradt fiatalabb testvér, Dzsohar Carnajev kórházi kihallgatására hivatkozva közölte, hogy Manhattan szívében, a Times Square-en akartak újabb merényletet elkövetni. Az ifjabbik fivér vallomása szerint az ötlet spontán született meg múlt csütörtökön, azon a napon, amikor a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) először hozta nyilvánosságára az elkövetőkről a robbantás helyszínének közelében készült felvételeket.    A megvalósítást az akadályozta meg, hogy a Carnajevek Boston egyik elővárosában tűzharcba keveredtek a rendőrökkel, miután elraboltak egy terepjárót. Az összetűzés következtében az idősebbik fivér, Tamerlan életét vesztette.     Ray Kelly, New York rendőrfőnöke a csütörtöki sajtóértekezleten, Bloomberg után nyilatkozva elmondta, hogy a fivéreknek összesen hat pokolgépük maradt a manhattani robbantáshoz: egy olyan, kuktafazékba szerelt szerkezet, amilyenből kettőt a bostoni maraton finisében repítettek a levegőbe, valamint öt csőbomba.    A rendőrség úgy bukkant az elkövetők nyomára, hogy az elrabolt terepjáró vezetőjének egy watertowni benzinkútnál sikerült megszöknie, majd felhívnia a 911-et. A fegyveres összetűzést követően egy napon belül Dzsohar Carnajev is a hatóságok kezére került.     Az üggyel kapcsolatban egyébként újabb kérdőjel merült fel. Ed Davis bostoni rendőrbiztos ugyanis korábban azt állította, hogy a múlt pénteki őrizetbe vétele előtt több mint egyórás tűzharcot vívott Dzsohar Carnajevvel. Szerdán ugyanakkor két szövetségi hivatalos személy is azt állította egybehangzóan, hogy az ifjabb Carnajevnél nem volt fegyver, amikor elfogták. Ez kérdéseket vet fel a helyszínen leadott lövésekkel és a vádlott sebesüléseivel kapcsolatban.     A kongresszusban csütörtökön folytatódott annak kivizsgálása, hogy vajon az amerikai biztonsági szervek a súlyuknak megfelelően kezelték-e azt az orosz hatóságok által 2011-ben kétszer leadott jelzést, hogy Tamerlan Carnajev iszlamista radikalizálódásának veszélyes következményei lehetnek. Csütörtökön a szenátus hírszerzési bizottsága kapott tájékoztatást zárt ajtók mögött a történtekről. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?