Kollár ma is a Radičová-kormány bukására szavazna

Pozsony |

<p>A Szabadság és Szolidaritásból (SaS) néhány nappal ezelőtt kilépett Jozef Kollár ma is ugyanúgy Iveta Radičová kormánya ellen szavazna, mint tette 2011 októberében.</p>

A parlament 2011. október 11-én döntött az európai mentőcsomagról, és Radičová a kormányról szóló bizalmi szavazással kötötte össze a voksolást. Az akkor koalíciós pártnak számító SaS képviselői nem szavaztak bizalmat a kormánynak.

Kollár a Markíza televízió Testre szabva című vasárnapi politikai vitaműsorában kifejtette, hogy ha megismétlődne a 2011 őszén előállt helyzet, ugyanúgy szavazna, mint akkor, mert számára ez jelenti a kontinuitást. Ugyanakkor teljesen elfogadhatónak tartja az SaS-ből szintén kilépett Juraj Miškov véleményét. Az előző kabinet gazdasági minisztere néhány nappal ezelőtt nyilvánosan kért bocsánatot a Radičová-kormány megbuktatásáért. Igaz, ő maga akkor nem szavazott, hiszen nem képviselő, hanem kormánytag volt, de azt elismeri, hogy nem keresték kellőképpen a megoldás lehetőségét. Monika Flašíková-Beňová (Smer-SD) a műsorban azt mondta, meglepi, hogy Kollár az SaS-ből való távozása után is kitart tavalyelőtti állásfoglalása mellett, mert a mentőcsomag akkori elutasítása nagyon rontotta Szlovákia nemzetközi hitelét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?