Megszűnik a kedvezmény

Rimaszombat |

<p>Idén minden polgár egységesen 17 eurót fizet a kommunális hulladék elszállításáért. A kedvezményes szemétdíj kiszabását már csak azok kérhetik, akik kevesebb mint 90 napig tartózkodnak állandó lakhelyükön.</p>

 

Az önkormányzatok 2012 decemberéig helyi rendelettel kedvezményes díjat szabhattak meg az egészségkárosultaknak és a 70 évnél idősebb polgároknak. Ezzel a lehetőséggel az önkormányzatok egy része élt is. Most eltörölték a kedvezményes szemétdíjat. Tavaly a szemétdíj Rimaszombatban 20 euró, a kedvezményes díj 14 euró volt. A 17 eurós összeg jóval alacsonyabb a környező városokban kiszabott díjhoz viszonyítva, hiszen Besztercebányán 29, Losoncon 22, Tornalján 21, Rozsnyón pedig 25 euró a szemétdíj. A módosítás továbbra is lehetővé teszi a kedvezményes szemétdíj kiszabását azon polgárok esetében, akik igazolni tudják, hogy az aktuális adózási időszakban kevesebb mint 90 napig tartózkodnak állandó lakhelyükön. A városi hivatal a napokban levélben értesíti a lakosokat a 2013-as évre vonatkozó adókivetésről. Karina Kochanová, a városi hivatal gazdasági osztályának vezetője lapunknak elmondta, tavaly összesen 4534 polgár kérvényezte a kedvezményes szemétdíj kiszabását. Közülük 1087-en egészségkárosultak, 1394-en pedig 70 évnél idősebbek. Kedvezményért folyamodtak továbbá a diákok, valamint a más járásban, illetve külföldön dolgozó polgárok. Ez utóbbi a harmadik legnépesebb csoport, 1022 polgárral.Ibos Emese
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?