Megnyílt a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Budapest |

<p>Egy új olvasásnépszerűsítő program tervét jelentette be a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtöki megnyitóján Halász János kultúráért felelős államtitkár, míg az idei díszvendég Olaszország képviseletében Maria Assunta Accili nagykövet hangsúlyozta: a fesztivál közönségét számos olasz vonatkozású rendezvény várja.</p>

A Brüsszelben tartózkodó Áder János államfő üzenetében Márai Sándort idézve emlékeztetett: "csak az ember olvas". Hozzátette azonban, hogy a mondás fordítva is igaz, hiszen csak az olvasás által teljesedhet ki az ember szellemi-lelki élete.

    A köztársasági elnök üzenetében hangsúlyozta, hogy a könyv megünneplése művelt nemzethez méltó cselekvés. A magyarok szeretik a könyveket, ezt mutatja, hogy az Ünnepi Könyvhét mellett húsz év alatt polgárjogot nyert a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál is - jegyezte meg.     Áder János szerint a magyarok a digitális korban is várják, keresik a jó könyveket, az igényes irodalmat, így bizonyára az idei díszvendég alkotó, Michel Houellebecq dedikálásánál is hosszú sorok kígyóznak majd. "Ennek a néhány napnak és az itt megjelenő könyves szakmának komoly szerepe van abban, hogy a jövőben is legyenek értő olvasók Magyarországon" - méltatta a rendezvényt az államfő.     Halász János emlékeztetett: 1994-ben nyílt meg az első Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, a húsz év "szervezői munka, kreativitás és áldozat" mögött pedig egy hatékony csapat, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése áll.     Az államtitkár külön köszöntötte az idei díszvendég Olaszország képviselőit, emlékeztetve: az idei magyar-olasz kulturális évad kiváló alkalom a két ország évszázados kapcsolatának elmélyítésére.     Halász János felhívta a figyelmet arra, hogy 2013-at a Nemzeti Emlékezet Program a 150 éve született Gárdonyi Géza emlékének szenteli, és erre az esztendőre egy másik évforduló is esik: 100 éve született Weöres Sándor.     Mint kiemelte, a technikai forradalom és a közösségi média korában az olvasói szokások is változnak. "A digitalizációra az örökségmentésen kívül másképp is tekintenünk kell, ugyanis az e-olvasók és digitális könyvek hazánkban is egyre népszerűbbek" - jegyezte meg. Az államtitkár azonban figyelmeztetett: a fiatalok körében az olvasás mint önálló ismeretszerzési és szórakozási forma érzékelhetően visszaszorult.      A magyar kormányzat ezért egy "friss, modern hangvételű, de a lényegre fókuszáló" olvasásnépszerűsítő programot tervez, amellyel a társadalom minden tagját szeretné megszólítani - fogalmazott.     Maria Assunta Accili az olasz díszvendégség programjáról szólva elmondta: számos neves szerző érkezik Budapestre, de jelen lesznek az ország legnagyobb kiadóinak képviselői és kötetei is. Számtalan olasz vonatkozású program várja a fesztivál látogatóit, akik az olasz írókkal többek között kerekasztal-beszélgetéseken, könyvbemutatókon, dedikálásokon találkozhatnak.     A nagykövet felidézte: hétszáz éve született a Dekameron írója, Giovanni Boccaccio; az évfordulóra kiállítás keretében emlékeznek meg a fesztiválon.     A több mint 300 programot kínáló rendezvényen mintegy 50 ezer kiadvánnyal, köztük 300-nál is több újdonsággal találkozhatnak a látogatók vasárnap estig. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?