Čaplovič több óvodást akar

Pozsony |

<p>Négyéves kortól legyen ingyenes az óvoda, javasolja Dušan Čaplovič abban a jelentésben, amely az oktatásügy 2020-ig esedéses teendőit vázolja.&nbsp;</p>

Jelenleg a szülők csak a nagycsoportba járó gyerekükért nem fizetnek, az óvodában ugyanis csak az utolsó évfolyam látogatása kötelező és ingyenes (az étkezésért itt is fizetni kell). Az első két évfolyamban havonta 10–20 eurót kér a szülőtől a fenntartó. Az oktatási miniszter szerint nagy gond, hogy csökken azoknak az öt év alatti gyerekeknek az aránya, akik óvodába járnak. Szlovákiában 2004-ben az ötéveseknek a 84,7%-a járt óvodába, napjainkban már csak 81,4%-a. A2–3 éveseknél ez az arány 2010-re 20,6%-ról 7,8%-ra csökkent. Az ötlet jó, ha megvalósítják, biztosan növekszik majd az óvodások aránya, véli Iveta Lekeňová, a losonci Partizánska utcai óvoda igazgatója. „Még hatásosabb lenne, ha négyéves kortól mindenkinek kötelezővé tennék az óvodát” – tette hozzá. Szerinte ezzel a szociálisan hátrányos helyzetű családok gyerekeit is könnyebben be tudnák vonzani a rendszerbe. Sok ilyen gyereknél ugyanis az nehezíti az iskolakezdést, hogy az alapvető szokásokat és kommunikációt is az első osztályban kell megtanulniuk, ugyanis elhanyagolták az óvodalátogatást.

A jelentés azzal is számol, hogy az egy pedagógusra jutó gyerekek számát az óvodákban a jelenlegi átlagosan 12,5-ről 14,4-re emelje. Ugyanis egyre több óvodában van túljelentkezés, főleg városokban. Úgy lehetne növelni az óvodák befogadó képességét, ha egyesítenék őket a helyi alapiskolával, vagy ha a fenntartók körét kibővítve nemcsak az önkormányzat, hanem a helyi államigazgatási szervek is hozhatnának létre állami óvodákat. (SITA, vps) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?