Képes-e többre a magyar ellenzék bugylibicskás támadásoknál?

vona1

Magyarország 2017-es évére néhány hónappal a választások előtt sem érdemes túl sok szót vesztegetni. Legalábbis abból a szempontból nem, előremozdult-e valamennyire a társadalom és a politika, változott-e valami lényeges. Mert nem változott. Olyan volt, mint 2016. És olyan, mint 2018 lesz.

Két megnyilvánulást idézek, mert ezek hajszálpontosan megmutatják, mire gondolok.

Idefigyelj, Viktor, te korrupt zsarnok! Hogyha azt hiszed, hogy én félek vagy mi félünk, akkor nagyon tévedsz. Sem én nem félek tőled, sem a Jobbik nem fél a Fidesztől, és azt látom, az emberek sem félnek a Fidesztől.Neked kell félned! 2017-ről azt hitted, hogy a lázadás éve lesz, de tévedtél. 2018 lesz a lázadás éve, és az emberek el fognak söpörni téged és el fognak számoltatni téged, úgyhogy erre készülj, arra kérlek!

– mondta Vona Gábor december elején a kamerába fordulva az egyik tévés vitaműsorban. Ez az idézet így, leírva is megmosolyogtató, még úgy is, hogy Vona arról is beszélt, hogy utcára akarják vinni az embereket. De nem ez az igazán vicces, hanem az, ahogy ezt a lánglelkű szólamot az egykor radikális, szélsőjobbos párt elnöke előadta. Pont nem úgy, mint aki alól az államhatalommal visszaélve lövik ki a pártját. Félmosollyal a szája szegletében, szendén, mint egy elsőáldozó. Olyan mesterkélt álindulattal a hangjában, mintha a nagyi házi zserbójának receptjét mondta volna fel, és figyelmeztetné Orbánt, hogy ne felejtse el a baracklekvárt. És nem utasít. Megkér. Még jó, hogy nem szépen.

Persze nem rossz dolog, hogy Vonát az elmúlt évek során megszállta az általa megsimogatott cuki kiscicák lelke – nem lett a társadalom kevesebb attól, hogy a Jobbikból kiveszett az alávaló cigányozás és zsidózás 90 százaléka. Csak hát a valódi, komolyan vehető ellenzéki politikusból sem lett több. S miközben a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lovagjai Armani-zakókban, egy kisebb karibi ország GDP-jét érő Breitlingekkel a csuklójukon, cinikusan elpampogják, hogy mennyire fontos lenne Orbánnak egy „valódi ellenzék”, amott, a jelenlegi ellenzékben felteszi a két kezét még az is, aki az egyetlen lehetőségként próbálta eladni magát azoknak, akiknek elege van az Orbán-kormányból. S erről mi sem árulkodik jobban, hogy a múlt pénteki tüntetésre a Fidesz-székház elé annak ellenére is csak kétezren mentek ki, hogy a Jobbik még a gyakorlott tüntijárókat, az együttös Juhász Pétert és a momentumos FeketeGyőr Andrást is mozgósította.

És most, a dramaturgiai csúcsponton álljon itt egy idézet egy, az Index.hu hírportálnak még májusban küldött olvasói levélből. Szerzője a portál szerint egy magasan kvalifikált, tudományos területen dolgozó olvasó, aki gyöngyöző bolsevik fordulattal kacagja ki az ellenzék bugylibicskás támadását a NER tankjaira.

Minket, akik eddig is a Fideszre szavaztunk, egyáltalán nem érdekel a korrupció, a lopás, Habony, Ferhófstadt, Sulc, Bayer és a lopás, meg a putyinozás, meg oroszozás és hasonlóak. Ha megszorozzátok ezeket a jelenségeket kettővel, vagy hárommal, az sem érdekel, akkor is a Fideszre fogunk szavazni. Azért, mert mi a nemzeti értékeket felvállaló politikusokra szavazunk. Nem jobbra, balra, vagy liberális köcsögökre, nem Teréz anyákra és a Pápára, hanem azokra, akik Magyarországot nem akarják elveszejteni.

Ideje lesz a bugylibicskát valami komolyabbra cserélni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?