Kína részt vállal a világ biztonságának szavatolásából

Peking |

<p>Kína részt vállal a térség és a világ biztonságának szavatolásából - jelentette ki az ázsiai ország államfője a dél-kínai Hajnan szigetén vasárnap kezdődött Boao fórum éves konferenciájának megnyitó előadásában.</p>

 

"Senkinek nincs joga önző haszonvágy miatt káoszba sodorni Ázsiát, sőt az egész világot" - jelentette ki Hszi Csin-ping. Minden országnak hozzá kell járulnia a béke fenntartásához és megerősítéséhez - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a vitákat párbeszéd útján kell megoldani. Hszi ígéretet tett arra, hogy országa továbbra is tisztességesen fog eljárni azokkal az országokkal szemben, amelyekkel nézetkülönbségei, súrlódásai vannak. Jószomszédi kapcsolatokra törekszik a környező államokkal, de megvédi szuverenitását, biztonságát és területi integritását - jelentette ki.  Ázsiának üdvözölnie kell a térség fejlődését és stabilitását elősegítő, konstruktív cselekvési szándékkal közeledő nem ázsiai országokat a térségben - fogalmazott a kínai elnök. Hozzátette: "a nem ázsiai országoknak tiszteletben kell tartaniuk Ázsia sokszínűségét." A nemzetközi rendezvényen Hszi arról igyekezett meggyőzni hallgatóit, hogy Kína növekedése Ázsia és a világ számára is fejlődési lehetőséget jelent,  egyben pedig nagyobb hozzájárulás jelent a békéhez és a biztonsághoz. Utalt a következő öt évben 10 ezer milliárd dollár értékűre becsült importra és a kínaiak határon túli befektetéseire, amelyek összege ez idő alatt várhatóan elérik majd az 500 milliárd dollárt. Említést tett arról is, hogy a külföldre utazó turisták száma öt év múlva meg fogja haladni a 400 milliót. Kína intenzívebbé kívánja tenni kapcsolatait szomszédjaival, aminek része egy térségi pénzügyi platform létrehozása, továbbá a gazdasági integráció fokozása - jelentette ki. A kereskedelem és a befektetések területén pedig liberalizációt, illetve könnyítéseket ígért.  Az elmúlt tíz évben Kína és az ázsiai országok közötti kereskedelmi forgalom 800 milliárd dollárról 3 ezer milliárd dollárra nőtt. A Boao Fórum Ázsiáért (BFA) 2001 óta működő nonprofit nemzetközi szervezet, amely a regionális gazdasági integrációt, az egyes ázsiai országok gazdasági fejlődését kívánja elősegíteni. A fórum történetének az idei a legnagyobb találkozója, a kontinens tíz országának vezetői, illetve 43 ország és terület összesen csaknem 2500 képviselőjével. (Frissítve: 11:05)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?