Sagan videóban is bocsánatot kért

<p>Videóüzenetben is bocsánatot kért Peter Sagan szlovák kerekes a flandriai körverseny díjkiosztóján elkövetett &bdquo;csínytevéséért&rdquo;, hogy az eredményhirdetés közben megfogta a győztes Cancellárának éppen puszit adó hostesslány fenekét.&nbsp;</p>

 

A második helyezett Sagan tette nagy felháborodást váltott ki, ezért Sagan még a verseny másnapján elnézést kért a Twitteren, később pedig a Youtube-ra feltöltött egy videóüzenetet is. „Szeretnék őszintén elnézést kérni Mayától. Amit tettem, helytelen volt, nem kellett volna ezt tennem. Szeretném, ha Maya és bárki más, akit megsértettem ezzel, tudná, mennyire sajnálom az egészet. Ígérem, hogy a jövőben tisztelettudóbban fogok viselkedni” – mondja Sagan a felvételen. A tavalyi Tour de France zöld trikósának fenéktapogatása az internetes világban is sok vitát eredményezett. Egy újságírónő szerint Sagan tette Amerikában szexuális zaklatásnak minősülne, mások viszont arra mutattak rá, hogy alapvetően az a szexizmus, hogy a versenyek díjkiosztóin mindig lengén öltözött hostesslányok szolgálnak „biodíszletként”. Néhány szakíró szerint ideje lenne már ezzel a hagyománnyal szakítani. Korábban is volt már hostessekkel kapcsolatos botrány a kerékpársportban, bár más jellegű, a 2003-as Touron az egyik hostesst azért rúgták ki, mert elfogadott egy levélkét az amerikai George Hincapie-től. Ez a történet azonban happy enddel zárult: Hincapie és Melanie Simonneau azóta boldog házasok. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"104912","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?