Jogerősen felmentették Jozef Roháčot (frissítve)

Budapest |

<p>Bizonyítottság hiányában jogerősen is felmentette a Fővárosi Ítélőtábla a szlovák Jozef Roháčot a bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete alól kedden Budapesten.</p>

 

Az ítélőtábla megállapította, hogy 2012. július 14-én jogerőre emelkedett a büntetőeljárást megszüntető rendelkezés a robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélés bűntettére vonatkozóan.    Az ügyészség a Seres Zoltán vállalkozó elleni, csaknem 16 évvel ezelőtti sikertelen merényletkísérlettel vádolta meg a szlovák állampolgárságú férfit.    Balla Lajos, a bírói tanács elnöke a megismételt másodfokú eljárás tárgyalásán indoklásában elmondta: a Fővárosi Ítélőtábla osztja azt az álláspontot, amely az elsőfokú ítéletben is szerepel: "megállapítani és kétséget kizáró módon bizonyítani nem lehet", hogy Jozef Roháč a bombát abból a célból készítette volna, hogy azzal Seres Zoltánt megölje. Azt sem lehetett minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Roháč ismeretlen társával vagy társaival elhatározta, hogy a robbanószerkezetet a sértett álló gépkocsijának alvázára felhelyezi, majd azt felrobbantják, továbbá azt sem, hogy Jozef Roháč a robbanószerkezet elkészítésén túl maga biztosította a bűncselekmény színhelyének elhagyásához szükséges gépkocsit - tette hozzá.    Utalt ugyanakkor arra: az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárásban megállapította, hogy a vádlott ujjlenyomatát megtalálták a bombaszerkezeten, noha a "jelentős időmúlás nehezítette a bizonyítást". Találtak egy szerződést is Seres Zoltán autójában, amely Roháčra vonatkozott - jegyezte meg.    A bíró megemlítette: a korabeli tanúk a vádlottnál lényegesen magasabb embert láttak Seres Zoltán autója körül a bűncselekmény idején, és nem lehetett bizonyítani, hogy a vádlott jelen volt a helyszínen.    Mint mondta, az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást akkor, amikor Roháčot felmentette a gyilkosságban való részvétel vádja alól, és osztotta a védelem álláspontját, hogy csak a vádlott közreműködésének biztos megállapítása esetén lehet a bűnösségét kimondani.    Fülöp Tamásnak, Jozef Roháč ügyvédjének a keddi tárgyaláson hangoztatott álláspontja szerint "az elsőfokú ítélet tényállása hiánytalan", nem szorul kiegészítésre, az elsőfokú bírói fórum "a mérlegelési tevékenységét maradéktalanul elvégezte".    Felhívta a figyelmet arra is, hogy a robbanószerkezet gépkocsira elhelyezését mindezidáig nem sikerült bizonyítani, ráadásul az alumínium alvázra nem lehet mágnessel feltenni a bombát. Nem utalt arra semmiféle nyom, hogy feltették az autóra a bombát, ez az eljárás során "puszta feltételezés maradt" - mondta, hozzátéve: az elkövető - aki nem azonos a vádlottal - egészen egyszerűen nem hozta működésbe a robbanószerkezetet.    Csiha Gábor ügyész vádbeszédében azt mondta: a vádlott olyan robbanószerkezetet állított elő, amely egyértelműen nem fenyegetésre, hanem emberi élet kioltására szolgált, ennek a nagy hatóerejű eszköznek a funkciójáról tudnia kellett.    Mint mondta, azzal, hogy felhelyezték a sértett autójára a bombát, "a gyilkosság kísérlete megvalósult", továbbá arra bizonyíték van, hogy a tetteseknek Roháč készítette a bombát. Indítványában az ügyész a bűncselekmény elkövetésekor érvényben lévő szabályozás alkalmazásával fegyházbüntetést kért a vádlottra, továbbá mellékbüntetésül kiutasítását indítványozta Magyarország területéről.    Jozef Roháč az utolsó szó jogán azt mondta: semmit sem tudott a robbanószerkezet elkészítéséről, és soha semmilyen bombát nem állított elő.    A keddi jogerős végzés a bűnügyi költségekre vonatkozó rendelkezést megváltoztatta, így az ügyben felmerülő, összességében 455 211 forintos összeg az államot terheli.    A vádirat szerint Roháč távirányítású robbanószerkezetet készített azért, hogy a felrobbantásával Seres Zoltánt megölje. 1997. június 3-án a vádlott és bűntársai kora reggel megjelentek Seres Zoltán parkoló autójánál, annak alvázára felerősítették a robbanószerkezetet, és a közelben várakoztak arra, hogy Seres beszálljon a gépkocsijába, majd azt vele együtt felrobbanthassák.    Délelőtt a sértett el is indult az autóval, azonban a robbanószerkezet a felerősítésére szolgáló mágnesek gyengesége miatt levált az alvázról, az úttestre esett, és ott is maradt. Az elkövetők egyike felvette a szerkezetet a földről. Ezt látva a közelben lévő lakosok felelősségre vonták, mert azt hitték, ellopott valamit, mire az elkövető futásnak eredt, és a közelben lévő templomkertben rejtőzött el - olvasható a vádiratban.    Az ügyészségi dokumentum kitér arra is, hogy a robbanószerkezet megfelelő, működőképes állapotban volt, alkalmas volt a robbanás előidézésére. Ha a szerkezet felrobbant volna, 400-500 méter sugarú körben jelentős anyagi kárt okozott volna, 200 méteren belül pedig emberi életet is kiolthatott volna. Ha a gépkocsira rögzített állapotában hozták volna működésbe, megsemmisítette volna a járművet, a benne ülőkkel együtt - áll a vádiratban. Jozef Roháč szlovák állampolgárt 2008. október 27-én Prágában igazoltatták a rendőrök, ekkor derült ki, hogy ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság európai elfogatóparancsot adott ki a Seres Zoltán elleni 1997-es merénylet elkövetésének gyanúja miatt. A prágai bíróság december elején úgy döntött, hogy kiadható Magyarországnak, erre 2009 februárjában került sor.    A rendőrség 2009 júniusában zárta le a nyomozást és vádemelési javaslattal élt az ügyészségen. A büntetőper 2010. február 23-án kezdődött a Fővárosi Bíróságon, ebben Roháčot előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal vagy robbantószerrel való visszaélés bűntettével vádolták. A vádirat szerint a szlovák állampolgárságú Jozef Roháč 3,5 kilogramm plasztik robbanóanyag felhasználásával távirányítású szerkezetet készített, hogy a felrobbantásával megölje a sajtóban alvilági kapcsolatairól is ismertté vált korábbi ökölvívót, Seres Zoltánt vállalkozót. Roháč a robbanószerkezet elkészítésén túl maga gondoskodott a helyszín megközelítéséhez, a terepszemléhez és a menekülés biztosításához szükséges gépkocsi beszerzéséről is. A robbanószerkezetet 1997. június 3-án elhelyezték Seresnek a XVII. kerületi Tulipán utcában parkoló Bentley gépkocsija alvázán, de a felerősítésre szolgáló mágnes gyengének bizonyult, a szerkezet a gépkocsi indulásakor leesett, és nem következett be a robbanás. A bomba hatóerejére jellemző, hogy robbanás esetén 400-500 méteres sugarú körben romboló, 200 méteres sugarú körben pedig ölő hatású lett volna.(Serest később, 1999-ben Tahitótfaluban autójában géppisztollyal agyonlőtték, az elkövető személye azóta sem ismert.)    A Fővárosi Bíróság 2010. október 26-án első fokon felmentette az előre kitervelten elkövetett emberölés kísérlete vádja alól Jozef Roháčot, azonban két év börtönbüntetésre ítélte robbanóanyaggal való visszaélés miatt; a szlovák állampolgárságú férfit három évre Magyarországról is kiutasították. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a nyomozó hatóság nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Roháč azért készítette volna a pokolgépet, hogy ismeretlen társaival megölje Seres Zoltánt. A bíróság azt is megállapította, hogy a nyomozó hatóságok több súlyos hibát követtek el az eljárás során, például nem készültek fényképek a helyszínről, bizonyos bűnjelek pedig eltűntek. A tárgyalás végén szabadlábra helyezték Roháčot, mivel a férfi már két évet töltött előzetes letartóztatásban. A Fővárosi Ítélőtábla 2011. november 17-én hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság ítéletét, amelyben robbanóanyaggal való visszaélés miatt két év börtönbüntetésre ítélte Roháčot; a táblabíróság elévülés miatt megszüntette az eljárást. Mivel az elsőfokú bíróság bűnösséget állapított meg, lehetőség nyílt harmadfokú eljárásra és az ügyészség képviselője fellebbezést jelentett be. Miután csak a robbanószerrel való visszaélés esetén született két eltérő - bűnösséget megállapító, illetve megszüntető - ítélet, harmadfokú eljárásra csak ebben volt lehetőség. 2012. július 14-én aztán jogerőre emelkedett a büntetőeljárást megszüntető rendelkezés a robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélés bűntettére vonatkozóan.    Roháčot 2011. február 18-án Léván, egy Magyarországon kiadott európai letartóztatási parancs alapján őrizetbe vette a szlovák rendőrség. A Nyitra Megyei Bíróság 2011. március 29-én úgy döntött, Szlovákia kiadja Roháčot Magyarországnak. A férfi áprilisban került Magyarországon előzetes letartóztatásba, Fenyő János egykori médiavállalkozó 1998. februári budapesti meggyilkolásával kapcsolatban. Ebben az ügyben 2013. március 19-én emeltek vádat Roháč és társa, Ladislav T. ellen.    A Magyar Nemzet 2012. július 17-ei értesülése szerint újabb elfogatóparancsot adtak ki az előzetes letartóztatásban lévő Jozef Roháč ellen, ami előfeltétele annak, hogy a rendőrség meggyanúsíthassa a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantással is. A merénylet megrendelését a 2012 júliusában őrizetbe vett P. Tamás számlájára írja a Nemzeti Nyomozó Iroda. Az elfogatóparancsra azért volt szükség, mert Roháčot csak a Fenyő-ügyben kérték ki, így az Aranykéz utcai robbantás ügyében addig ki sem hallgathatták, erre csak idén márciusban került sor.    Az 1956-ban a dél-szlovákiai Léván született, a szlovákiai alvilágban Patkány gúnynéven ismert Roháč már az 1980-as évek végén Csehszlovákia egyik leghírhedtebb bűnözőjének számított. 1985-ben egy társával elrabolta a kormány egyik államtitkárát, és a kormányzati limuzinnal megpróbáltak áttörni az osztrák határon, tettéért 15 év fegyházat kapott, megszökött, de újra elfogták. 1990-ben amnesztiát kapott, ezután nagy valószínűség szerint több alvilági alakot tett el láb alól, de kapcsolatban állt a szlovák titkosszolgálattal is. Szlovákiában egy ideig azért is vád alatt állt, mert az egykori szlovák államfő, Michal Kováč fiának elhurcolásában koronatanúként számításba vehető Robert Remiáš megölésével gyanúsították, de a szlovák hatóságok egy idő múltán már nem is tanúsítottak iránta érdeklődést.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?