Jézus keresztre feszítésére emlékeztek Jeruzsálem óvárosában

Jeruzsálem |

<p>Több ezer keresztény hívő zarándokolt el pénteken a jeruzsálemi óvárosba, hogy megemlékezzen Jézus mintegy 2000 évvel ezelőtti megfeszítéséről. A világ minden tájáról érkező hívek hangosan imádkozva, többen fakereszteket hordozva járták be azt az útvonalat, amelyet Jézus tett meg a kereszttel megfeszítése előtt. A Via Dolorosa, azaz a &quot;fájdalmak útjának&quot; 14 stációját járták végig, a hagyományos nagypénteki keresztút a Szent Sír-bazilikánál ért véget.</p>

A templom azon a helyen áll, ahol Jézust keresztre feszítették, majd eltemették.
    A rendet több ezer izraeli rendőr biztosítja az óvárosban. A nagyfokú készültséget az is indokolja, hogy a palesztinok március 30-án tartják a "Föld napját", arra emlékezve, hogy 1976-ban ezen a napon halt meg az arab közösség hat tagja egy tüntetésen, amelyen a palesztin földek izraeli elkobzása ellen tiltakoztak.
    A zsidó közösség nagy ünnepe, a pészah egy része idén egybeesik a keresztény húsvéttal, így nagypénteken zsidó hívők is nagy számban ünnepeltek a jeruzsálemi óvárosban.
    Izrael állam megalapításakor, 1948-ban még a szentföldi lakosság több mint 18 százaléka keresztény volt. Ma a keresztények aránya alig 2 százalék, többségük ortodox keresztény, akik a Julianus-naptár szerint majd májusban ünneplik a húsvétot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?