Magyar válogatott – Egervári: kezünkben van a sorsunk

Budapest |

<p>Négy fordulóval a világbajnoki selejtezősorozat vége előtt még mindig továbbjutást érő helyen áll a magyar labdarúgó-válogatott, saját kezében van a sorsa, és ezt nem is akarja onnan kiadni - mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány az M1 Ma Reggel című műsorában csütörtökön.</p>

A tréner arra a felvetésre, hogy az 1-1-es döntetlennel végződött keddi, törökországi mérkőzésen nagy rizikó lett volna-e, ha a románok elleni hazai mérkőzéshez hasonlóan egy helyett két csatárral játszik végig a csapat, vagy az egyenlítés után mind a két támadó fennmarad a pályán, úgy reagált, hogy több játékos kisebb-nagyobb problémával küszködött, emiatt volt óvatos.

    "Amikor hátrányba kerültünk, rögtön beküldtük Bödét, az egyenlítésünk után pedig azért hoztuk le a két mérkőzés küzdelmeibe belefáradt Szalait, és küldtük pályára helyette Eleket, hogy megerősítsük a középpályát. Óvatos döntés volt, de meggyőződésünk volt, hogy csak így tudjuk kivédekezni az utolsó negyedórát" - fogalmazott a tréner.     Egervári Sándor szerint a török válogatott valamivel erősebb, mint a román, amellyel pénteken, Budapesten játszott 2-2-es döntetlent az együttese.     "A török válogatottat az egyéni képességek terén jobb játékosok alkotják, a románok talán egységesebben tudnak játszani" - árnyalta aztán a képet a kapitány.     Szó esett arról is, hogy a magyar válogatott futballistáinak egy része nem kap rendszeres játéklehetőséget klubcsapatában. Ezzel kapcsolatban a szakvezető úgy fogalmazott, hogy nem lehet előre megmondani, mi lesz a helyzet az ősszel, mindenesetre szerencsés lenne, ha azok a játékosok, akik keveset játszanak, olyan csapatokhoz kerülnének a nyáron, amelyekben több lehetőséget kapnak.     A magyar válogatott hat mérkőzésen szerzett 11 pontjával a pótselejtezőt érő második helyen áll csoportjában a holland válogatott mögött és a román előtt. A nemzeti együttes szeptember 6-án Romániában lép pályára, szeptember 10-én fogadja az észteket, majd október 11-én Hollandiában játszik, október 15-én pedig idehaza az andorraiakkal szemben zárja le a sorozatot. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?