Májusra lehet kész Rákóczi mellszobra

Borsi |

<p>Összegyűlt a szükséges összeg, sőt lapunk információi szerint annak többszöröse, és megkezdődött II. Rákóczi Ferenc borsi mellszobrának helyreállítása. A felújítás irányításának jogát azonban a helyi önkormányzat és a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás is magának követeli.</p>

A szobor felújítására párhuzamos gyűjtést szervezett a polgári társulás, megtámogatva a helyi MKP-szervezettel, és kapott adományokat a községi önkormányzat is. A borsi Rákóczi-kastély és maga a mellszobor is az önkormányzat tulajdona, a felújítás „leghangosabb” szervezője azonban a polgári társulás. Laczkó Lajos, a szervezet vezetője szerint ők kötöttek szerződést a kivitelezővel. „A szerződés szerint az első részletet már továbbítottuk” – mondta lapunknak Laczkó. A teljes felújítás szerinte 1,1 millió forintba kerül.

Ki fizeti a felújítást

Kováč Mária polgármester szerint azonban a számlát a falu állja majd. „A szobor a falu tulajdona, az önkormányzat úgy döntött, hogy kifizeti a felújítást” – mondta Kováč. Erre a célra jelentős, 5000 eurós támogatást kapott a Híd parlamenti frakciójától, amely gyakorlatilag a felújítás teljes költségét fedezi. „A szobor a községé, ezért a támogatást a községnek adtuk” – mondta lapunknak Jakab Elemér, a Híd parlamenti képviselője. A pénzt a szobor felújítására szánták, más célra a falu nem használhatja fel.

Laczkó szerint azonban a helyzet egyértelmű: „Mi kaptunk megbízást a szobor elszállítására és felújítására az önkormányzattól” – mondta lapunknak. A költségeket a Sátoraljaújhelyen összegyűlt támogatásból akarják fedezni, mert Laczkó szerint ez a nagyobb összeg. „Magyarországon mintegy egymillió forint gyűlt össze, a mi szlovákiai számlánkon 510 euró” – mondta a társulás vezetője. A szlovákiai számlára szervezett gyűjtést támogatta az MKP is.

A felújításra gyűjtött támogatás teljes nagyságáról a polgármesternek sincs pontos információja. „A társulás elnöke erről nem adott tájékoztatást, arra nincs jogom, hogy ezt kérjem tőle” – állítja Kováč.

A szobrot hegesztik, májusra kész lesz

A szobor Laczkó szerint nem védett műemlék. „Az önkormányzat és a polgári társulás tagjaiból álló testület, aki kiválasztotta a restaurátort, azzal a feltétellel kötötte meg a szerződést, hogy teljes felújítást végez” – mondta Laczkó. Úgy véli, májusban már felavathatják a szobrot.

A szobrot Gere László budapesti szobrász, cizellőr restaurálja majd, az interneten nem található bemutató eddigi munkáiról. „Járt a helyszínen, ő határozta meg az eljárást, és vállalta a felújítást” – tájékoztatott Laczkó. Állítja, nem kell újraönteni. „Hegesztéses eljárással, bronzelektródákkal össze tudja forrasztani, a külső károsodásokat bronzöntéssel ki tudja javítani” – mondta Laczkó. Szerinte egyedül Gere vállalta, hogy a hegesztés nyomait is eltünteti. Hazai szobrászok jobbnak látták volna, ha az eredeti szobrot a restaurálás után múzeumban helyezik el, és a köztérre egy újraöntött másolata kerül vissza.

A felújítás 1,1 millió forintos költsége tartalmazza a talapzat felújítását, tisztítását és a szobor rögzítését is. A pénz fedezi egy biztonsági kamerarendszer kiépítését is. A gyűjtést azonban április végéig folytatnák, hogy a szobor környékét is rendbe hozzák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?