Guinness-kísérlet citrommal működtetett erőmű összeállítására

<p>A citrommal működtetett legnagyobb erőmű összeállításának Guinness-rekordjára tesz kísérletet pénteken az első hazai oktatási és ismeretterjesztő csatorna a Magyar Természettudományi Múzeumban.</p>

 

A DaVinci Learning csapata a legnagyobb, gyümölccsel működtetett erőmű kategóriában próbálja megdönteni a jelenleg fennálló rekordot, miközben a teljesítmény és méret, valamint az energiatakarékosság és környezetvédelem összefüggéseire világítanak rá közérthető nyelven - közölte a szervező az MTI-vel.    Az erőművet később több városban, Győrben, Szegeden, Szekszárdon és Jászberényben is felépítik majd, így az érdeklődők egy tavasztól őszig tartó roadshow keretében ismerkedhetnek a teljesítmény és a fizika kérdéseivel. Az egyes helyszíneken egyebek mellett kísérlet- és fizikashow, citromóra-készítés, titkosírás-tanulás és filmvetítés szórakoztatja a résztvevőket.    A roadshow minden állomásán egy izgalmas kísérlet során 1500 darab citromból áramot fejlesztenek. A citrom és a fémek kémiai reakcióját korábban számos eszközön kipróbálták már (citrommal működtetett óra vagy citromokkal világított citylight), de ekkora "erőművet" ennyi citromból nem építettek eddig.    "A citromerőmű építése nem egyszerű bemutató, hanem komoly mérnöki munka is egyben: 1500 darab citromból készül, melynek súlya 350 kilogramm. Az eszköznek azon túl, hogy működik, mutatósnak és szállíthatónak is kell lennie. Az üzenete is érdekes, hiszen a teljesítmény és a méret összefüggéseire világít rá. Fontos lenne, hogy az átlagemberek is tisztában legyenek ezekkel a kérdésekkel, ezért több városba is elvisszük és felépítjük az erőművet" - idézi a közlemény Härtlein Károlyt, a Budapesti Műszaki Egyetem Fizikai Intézetének tanszéki mérnökét, a kísérlet és a roadshow szakértőjét.. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?