Közel kétszázan kanyarósok

kanyaró
Pozsony |

Tovább emelkedik a kanyaróval fertőzöttek száma Kassa megyében. Tegnap már közel kétszáz kanyaróst tartottak nyilván. A fertőzést oltással és karanténnal állítanák meg. A kevésbé hatékony vakcinával beoltott felnőttek újraoltásáról a háziorvos dönthet.

Húsz éve nem volt a mostanihoz hasonló kanyarójárvány Szlovákiában. „Kelet-Szlovákiában a május 7. és július 12. közötti időszakban 192 kanyaróst tartunk nyilván, ebből 85 esetben laboratóriumi tesztek is igazolták a fertőzést” – közölte Dáša Račková, a közegészségügyi hivatal (ÚVZ) szóvivője. A válságstáb döntése alapján védőoltással, karanténnal és a fertőzöttek szigorúbb elszigetelésével próbálják megfékezni a fertőzés terjedését. Az országos tiszti főorvos több száz olyan, az államigazgatásban és a közigazgatásban dolgozó személy újraoltását rendelte el, akik kapcsolatba kerülhetnek a fertőzöttekkel. A kanyaró elleni oltás, amelyet a csecsemők 15–18 hónapos korban kapnak meg, és 11 éves korban megismétlik, kötelező és ingyenes.

A dupla oltás örökös védettséget ad. Kivéve, ha 1968 és 1985 között kaptuk meg az oltást. Ebben az időszakban ugyanis kevésbé hatékony vakcinát is kaphattunk. Az oltóanyagot akkor -20 fokos hőmérsékleten kellett tárolni. Erre nem minden rendelőintézetben voltak adottak a körülmények. Ezért fordulhatott elő az, hogy a mostani járvány alatt kilenc egészségügyi dolgozó, köztük a fertőzőosztály szakorvosa is elkapta a kanyarót. Mit tehet az, aki a járvány gócában van és kevésbé hatékony vakcinával oltották be? Jozefína Kiššová, az ÚVZ munkatársa szerint a felnőttek kérhetik háziorvosuknál a szervezetükben található ellenanyag mértékének kivizsgálását. „Vagy térítés fejében magánlaboratóriumban kivizsgáltathatják magukat. Azok a személyek, akiknél az ellenanyag mértéke alacsony, beolthatók” – közölte Kiššová.

Tudni szerettük volna azt is, hogy ki téríti azoknak a felnőtteknek az újraoltását, akiket korábban kevésbé hatékony vakcinával oltottak be, és nem védettek a kanyaróval szemben. Matej Neumann, az Union egészségbiztosító munkatársa szerint a „már beoltott felnőtt lakosság újraoltásáról a közegészségügyi hivatalnak kellene általános érvényű rendeletet kiadnia. Ilyen esetben az oltást a biztosító állja” – közölte Matej Neumann. Viktória Vasilenková, az Általános Egészségbiztosító (VšZP) szóvivője szerint a felnőttek kérhetik újraoltásukat. „Az oltásról ilyenkor is a háziorvos dönt, költségét viszont a páciens állja” – közölte Vasilenková, mely 12 euró körül mozog. A közegészségügyi hivatal tájékoztatása alapján a gyermekkorban beadandó oltás ingyenes, ahogyan a tiszti főorvos által a járvány gócában elrendelt, illetve rendkívüli oltások is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?