Nincs miből építkezni, késnek a projektek

Nincs miből építkezni, késnek a projektek
Pozsony |

A szlovák gazdaság felpörgésének és az olcsó hiteleknek köszönhetően látványosan megugrott az építkezési kedv. Ezzel párhuzamosan nő a kereslet az építőanyagok iránt, amit ezek gyártói egyre nehezebben tudnak kielégíteni. Néhány építőanyagra a kisebb építőipari cégeknek akár hónapokig is várniuk kell, ami veszélybe sodorja a megrendeléseiket.

 

A növekvő bevételeknek köszönhetően a cégek jóval több pénzt képesek beruházni, az elmúlt időszakban azonban már nőtt az alkalmazottak fizetése is, miközben egyre kevesebb az állástalan. Ha ez nem lenne elég, a hitelkamatok soha nem látott mélypontra zuhantak, vagyis a lakosság és a cégek is olcsóbban jutnak kölcsönhöz. Mindez a cégek és a háztartások építkezési kedvének a látványos javulását hozta magával, amit a Statisztikai Hivatal is megerősít. A legfrissebb, tegnap közzétett elemzése szerint az idei év első öt hónapjában több mint 7 százalékkal nőtt Szlovákia építőipari termelése az egy évvel korábbihoz képest, meghaladva az 1,8 milliárd eurót. „Az új építkezések volumene már tavaly is csaknem 5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és az elkövetkező hónapokban is az építőipari termelés növekedésére számíthatunk” – nyilatkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője.

 

Az építőipari termelés gyors felpörgése miatt azonban már megjelentek az első gondok is. „Az építkezési láz miatt az elmúlt időszakban egyre nagyobb a hiány egyes építőanyagokból” – nyilatkozta Pavol Kováčik, az Építőipari Vállalkozók Szlovákiai Szövetségének (ZSPS) az elnöke. Az építőipari vállalkozók szerint jelenleg a legtöbb probléma a tetőszigetelő anyagokkal van. Míg korábban ezekre nagyjából két hetet kellett várni, manapság a várakozási idő a három hónapot is meghaladhatja, miközben a nagy érdeklődés miatt az akciós áraknak is búcsút inthetünk. Probléma van azonban a falazóanyagokkal is, miközben egyes kereskedők az elmúlt időszakban már nem is vettek fel új megrendeléseket. „A leszállítási idő természetesen függ a cégek nagyságától is. A nagyobb megrendelőknek előnyük van, a hiány így elsősorban a kisebb cégeknek okoz gondot. Ez utóbbiak, elsősorban az ország nyugati járásaiban manapság nagyjából dupla annyit kénytelenek várni a megrendelésük teljesítésére, mint korábban” – tette hozzá Kováčik, aki szerint a kereslet növekedése miatt az elmúlt időszakban az árak is nőttek. A Statisztikai Hivatal szerint az építőanyagok ára az elmúlt egy évben átlagosan csaknem 5 százalékkal nőtt, de majd 4 százalékkal drágábban dolgoznak az építőipari cégek is. (SITA, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?