Interjú Bereck Zsuzsannával a keddi Új Szóban

<p>Bereck Zsuzsannával, a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alelnökével, a somorjai Zalabai Zsigmond Könyvtár vezetőjével beszélgettünk.</p>

A család, az óvoda, az iskola, a könyvtár a jelenben is még egymásra épülő gondolatsor?

A családi indíttatás elmaradhatatlanul fontos, hiszen a könyvekkel való foglalkozást a legkisebb korban kell elkezdeni. Ekkor a gyermek nagyon fogékony a versekre, mondókákra, a ritmikai érzék fejlesztésére. Három-négy évesen viszont a meséket hallgatják szívesen. Előnyös, ha ilyenkor már kézbe kapják a jól illusztrált könyvet. A szülő mellett ebben a korban már bekapcsolódik az óvoda is. Az óvodai csoportokkal érkező gyerekek nálunk szinte megrohamozzák a könyvespolcokat és mindenre rácsodálkoznak. A következő lépcsőfok az iskola, ahol az a fontos, hogy már a kisiskolásokat rávezessék az értő olvasásra. Különben később komoly tanulási nehézségei lehetnek annak, aki nem érti mindazt, amit olvas; könyvet pedig egyáltalában nem fog a kezébe venni.

A Miklósi Péter készítette interjút teljes terjedelmében a keddi Új Szóban olvashatják!
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?