Tőkés László bepereli Victor Ponta miniszterelnököt

Kolozsvár |

<p>Sajtónyilatkozatban közölte hétfőn Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő, hogy személyiségi jogai megsértése miatt bepereli Victor Pontát, Románia miniszterelnökét.</p>

 

Tőkés László közölte, emberi, valamint romániai és európai állampolgári méltóságában érzi sértve magát Victor Ponta miniszterelnök nemrég tett kijelentései által, amelyek szerint a volt püspök Monica Macovei volt igazságügy-miniszterrel egyetemben  románellenes érdekek képviselője”, akit  azok pénzelnek, akik azt akarják, hogy Románia egy instabil ország legyen, és hogy minden oldalról megtámadják”. Tőkés László azt is kifogásolta, hogy a miniszterelnök  horthysta nyelvezetet” tulajdonít neki.     Tőkés László súlyosbító körülményként vette számba, hogy Victor Ponta kijelentései a "kormányzása kezdete óta elhatalmasodó általános magyarellenes politikai kurzus központi hátterét és szerves részét képezik". Az EP-képviselő úgy vélte, a "posztkommunista uszítópolitika" szemmel láthatóan a mostani román kormánytól indul, és az egész romániai magyar közösséget veszi célba.      Tőkés László újabb érveket hozott fel azon korábbi kijelentése mellé, amelyben Victor Ponta kormányzását Nicolae Ceausescu kommunista diktátor korához hasonlította. Megemlítette, személyét a Ceausescu-diktatúra idején is külföldi kémszervezetekkel próbálták összefüggésbe hozni, és a nyolcvanas években is gyakori volt a "horthysta", "hitlerista" nyelvezet emlegetése. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?