Németország kiadja Spanyolországnak a volt katalán elnököt

Carles Puigdemont volt katalán elnök
Berlin |

Németország kiadja Spanyolországnak Carles Puigdemont volt katalán elnököt - közölte csütörtökön a schleswig-holsteini ügyészség, miután a tartományi felsőbíróság jóváhagyta a politikus átadását a spanyol hatóságoknak.

A bíróság azt állapította meg, hogy Puigdemontot a lázadás vádja miatt nem lehet kiadni Spanyolországnak, de miután közpénzek elsikkasztásával is vádolják, amiatt igen.

Az ügyészség közölte: a vádhatóság hamarosan jóváhagyja a katalán politikusra vonatkozó kiadatási kérelmet. Az ügyészség június 1-jén azt is kezdeményezte, hogy szökés veszélye miatt helyezzék ismét kiadatási őrizetbe Puigdemontot, de a bíróság ezt arra hivatkozva elutasította, hogy eddig mindig eleget tett annak, ha a bíróság elrendelte, hogy vegyék őrizetbe.

Puigdemont ügyvédei hangsúlyozzák, hogy a schleswigi bíróság döntése értelmében a korábbi katalán vezetőt Spanyolországban sem lehet majd felelősségre vonni lázadás miatt, mert Németország pusztán ezen vádpont miatt nem adhatná ki Madridnak.

Carles Puigdemontot márciusban vették őrizetbe a német hatóságok, amikor Dániából beutazott Németországba.

A volt katalán elnököt a Katalóniában tavaly októberben tartott, a madridi kormány által alkotmányellenesnek tekintett népszavazás miatt körözik a spanyol hatóságok. A népszavazást követően Madrid feloszlatta a katalán regionális parlamentet, és leváltotta a katalán kormányt, de az új választások után ismét függetlenségpárti kormány alakult meg az autonóm tartományban.

A spanyol főügyészség lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen. Puigdemont minden vádat tagad, és több társával Belgiumba menekült a spanyol igazságszolgáltatás elől, amely azonban európai elfogatóparancsot adott ki ellenük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?