Április 13-án kezdődik az új bírósági eljárás Mubarak ügyében

Kairó |

<p>Április 13-án kezdődik az új bírósági eljárás Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök, egykori belügyminisztere és tanácsadói ügyében - közölte vasárnap a MENA helyi hírügynökség. A bíróságnak azt kell vizsgálnia, ki a felelős azért, hogy a két évvel ezelőtti, Mubarak bukásához vezető megmozdulások idején karhatalmisták nagy számú békés tüntetőt öltek meg.</p>


    Mubarakot és Habíb el-Adli belügyminisztert tavaly egy bíróság életfogytiglani börtönre ítélte. Az egyiptomi fellebbviteli bíróság azonban idén január 13-án új eljárást rendelt el. Ennek időpontját nevezte meg most Szamir Abu el-Maati, a fellebbviteli bíróság vezetője.
    A korábbi perben Mubarak védői azt állították, az elnöknek nem volt tudomása a 2011 februári megmozdulásokon történtekről. Egy tényfeltáró bizottság ugyanakkor idén január elején kiderítette, hogy Mubarak egy titkos tévécsatornán, egyenes adásban nézte a bukásához vezető forradalom eseményeit. Mintegy kilencszázan haltak meg a megmozdulásokban.
     A 84 éves volt államfőt jelenleg egy katonai kórházban kezelik.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?