A hiányszakmákra próbálják irányítani a pályaválasztók figyelmét

Komárom/Karva |

<p>A szakközépiskolák és szaktanintézetek vezetői remélik, a középiskolai felvételi rendszer jövő tanévtől tervezett módosítása &ndash; miszerint gimnáziumokba csak a 2,0-nél, szakközépiskolák érettségivel végződő szakjaira pedig a 2,75-nél jobb tanulmányi átlaggal lehet majd jelentkezni &ndash; hozzájárul a szakképzés újbóli fellendítéséhez.&nbsp;</p>

 

Az intézkedés első fokon a diáklétszámok több mint 10 százalékos emelkedését eredményezheti ezekben az iskolatípusokban, ami viszont önmagában még nem elég. Mivel napjainkban szakemberhiány van, fontos lenne, hogy a cégek és a vállalkozók nagyobb mértékben támogassák a szakképzést, illetve különböző ösztöndíjakkal motiválják a diákokat. Így tulajdonképpen saját cégeik számára képeznének munkaerőt – fejtette ki véleményét lapunknak Pál Elemér, a komáromi Pozsonyi Úti Szakközépiskola, valamint Varga Péter, a karvai szakközépiskola igazgatója. Az intézményvezetők lényegesnek tartják továbbá, hogy a szülők felismerjék: bár bizonyos szakok a gyerekek körében kevésbé vonzóak, a munkaerőpiacon viszont annál nagyobb a kereslet irántuk. Tehát tudatosan ezek felé kellene terelni a fiatalokat, mivel egy jó szakmának egyre nagyobb becsülete lesz. „Az utóbbi évek munkakínálatát nézve régiónkban hiány mutatkozik lakatosokból, víz-, gáz- és központifűtés-szerelőkből, esztergályosokból. Mi viszont évek óta alig-alig vagy egyáltalán nem tudunk osztályt indítani ezeken a szakokon, mert nincs elég jelentkező – magyarázta Pál Elemér. – A szülőknek tartott pályaválasztási tájékoztatón azt is mindig hangsúlyozom, hogy az olyan típusú szakiskolákban, mint a miénk, a négyéves képzésben részt vevő diákok az érettségi bizonyítvány mellé megkapják a szakmunkás-bizonyítványt is. Az első évfolyamban ugyanis heti egy, a felsőbb évfolyamokban pedig már heti két nap gyakorlati oktatás folyik. Mindez megkönnyíti számukra az álláskeresést.” A diáklétszám növelése érdekében, valamint a társadalmi igényekhez igazodva, folyamatosan új szakokat is kínálnak az iskolák, miközben a korábbiakat is igyekeznek megtartani. A Pozsonyi Úti Szakközépiskolában például a szállítmányozási ügyintéző, az autószerelő műszerész és a mezőgazdasági gépjavító szakokat vezették be tavaly, illetve vezetik be a következő tanévtől. A karvaiak pedig a vidékfejlesztés felé nyitnak. „Abból indultunk ki, hogy, ha lassacskán is, de régiónkban is egyre nagyobb teret kap a vidéki turizmus. A szakmai háttér azonban ezen a területen is fontos, ezért a 2015-ben bevezetendő szakon belül olyan ismereteket oktatunk majd, mint a könyvelés, a termesztés, a gazdálkodás, a vendégfogadás, az ajándéktárgyak készítése” – mondta Varga Péter.Az idei tanévtől a gimnáziumokba, valamint az érettségivel végződő szakokra jelentkezőknek kötelező lesz felvételi vizsgát tenniük (a tanulmányi átlagra vonatkozó korlátozó kritérium csak a következő tanévtől lesz érvényes). A felvételi alól csupán azok a diákok mentesülnek, akik mindhárom tantárgyból, azaz magyarból, szlovákból és matematikából is legalább 90 százalékra megírják a Tesztelés 9 feladatsorait. A felvételi kritériumait az egyes iskoláknak március 27-ig kell nyilvánosságra hozniuk. A hároméves szakokra jelentkezőknek viszont továbbra sem kell felvételi vizsgát tenniük. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?