Nyolcezer euróért kelt el egy nyaktiló egy párizsi árverésen

guillotine
Párizs |

Egy francia milliomos vásárolt meg egy szerdai párizsi aukción 8008 euróért egy guillotine-t, amelynek elárverezése tiltakozást váltott ki Franciaországban.

A 150 éves, kicsorbult élű, három méter magas kivégzőszerkezet a Drouot akciósház szerint csupán egy másolat, sohasem oltottak ki vele életet. Egy alkalommal kiállították egy kínzásokat bemutató kiállításon Párizsban.

A nyaktiló áruba bocsátása miatt azonban sokan tiltakoztak Franciaországban, ahol 1981-ben eltörölték a halálbüntetést - hangsúlyozta a francia árverésfelügyelet.

A felügyelet szóvivője szerint nem kellett volna árverésre bocsátani a guillotine-t. Mint hozzáfűzte: "Az olyan tárgyak, mint a náci haláltáborokba deportáltak ruhái vagy a kínzóeszközök, érzékeny dolgok".

A felügyelet mégsem állította le a 2011-ben szintén Párizsban megrendezett aukciót, amelyen 220 ezer euróért (71,5 millió forintért) vásároltak meg egy másik guillotine-t, s amelynek licitálói között Lady Gaga is szerepelt.

A felügyelet ezúttal már azért sem szólhatott bele az eladásba, mert az egy csődeladás része volt. 

A 19. század közepén készült nyaktilómásolat két perc alatt elkelt, a legjobb árat Christophe Fevrier francia gyáros adta meg érte.

Ugyanakkor nem minden árverésre kerülő guillotine talál vásárlóra. Négy éve Nantes-ban 40 ezer euróért kínáltak eladásra egyet, ekkora árat azonban senki sem adott meg érte. 2012-ben pedig a francia kulturális miniszter akadályozta meg 812 olyan tárgy eladását, amely az utolsó algériai francia hóhér tulajdonában voltak. Fernand Meyssonnier 200 embert végzett ki, amikor Algéria még Franciaország része volt. Áldozatai többsége az algériai függetlenségért harcolt.

A guillotine általi halált az akasztásos kivégzés "humánusabb" változataként vezették be. A francia forradalmat követő terror idején 1793 és 1794 között több mint 16 ezer embert fejeztek le nyaktilóval.

Az utolsó ember, akit guillotine-nal végeztek ki Franciaországban, a tunéziai Hamida Djandoubi volt 1977-ben, akit egy fiatal nő megkínzásáért és meggyilkolásáért ítéltek halálra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?