Tömeges baleset egy floridai Nascar-versenyen

Daytona Beach |

<p>Legalább huszonnyolc néző megsérült szombaton egy floridai Nascar-futamon, amikor egy versenyautó a pálya védőfalának csapódott, és egyik kereke, illetve nagyobb roncsdarabjai a nézőtérre hullottak.</p>

 

A verseny vége felé egy kanyarban egy tucatnyi versenyautó rohant egymásba, miután szétdurrant az egyik jármű kereke. Egy gépkocsi kisodródott, megpördült a levegőben és átszakította a pálya védőfalát. A becsapódás letarolta az autó elejét, motorja lángra lobbant, nagyobb méretű roncsdarabjai pedig a nézőtérre hullottak, és egyik kereke is a tribünön landolt.    A balesetben legalább 28 Nascar-rajongó sérült meg: 14 nézőt a helyszínen láttak el az orvosok, és ugyannyit szállítottak kórházba.    A gép pilótája, Kyle Larson sértetlenül kászálódott ki az összeroncsolódott autójából. Egy másik pilót pilóta, Michael Annett súlyos mellkasi sérüléseket szenvedett. A versenyzőt kórházba szállították.    Húsz perces szünet után újraindították az ötszáz kilométeres futamot. A versenyt végül Tony Stewart nyerte meg, de a díjátadást lefújták. Joie Chitwood, a daytonai gyorsasági verseny igazgatója közölte, hogy a pályát rendbe hozzák, és a történtek ellenére megtartják a vasárnapi főfutamot. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?