Több támogatás jut a gazdáknak

Pozsony |

<p>A múlt héten elfogadott, 2014&ndash;2020-as évekre szóló uniós költségvetésnek köszönhetően a szlovákiai gazdák is több pénzhez juthatnak az elkövetkező években. Szlovákia azonban az uniós támogatások merítése szempontjából az egyik legrosszabbul teljesítő ország, a nagyobb támogatás így továbbra is bizonytalan.</p>

A 2007–2013-as időszakra a Szlovákiának szánt uniós keret 11,6 milliárd euró, a következő 7 éves időszakban pedig 7 milliárdot fizetünk be a közösbe és onnan, a teljes lehívás esetén 20 milliárdot kapunk vissza, vagyis a pozitív egyenleg eléri a 13 milliárd eurót. A jelenlegi keretből eddig 4,4 milliárdot merítettünk, ami 38 százalékos eredményességet jelent. Ez pedig valóban elrettentő mutató.

Hogyan vetítődik át a mostani plusztámogatás a honi agráriumra? Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) elnöke szerint pozitívumként értékelendő az uniós pluszpénz a közösség költségvetéséből. Pozitívumról szerinte azonban csakis abban az esetben beszélhetünk, ha megfontolt és gazdaságos lesz a pénzek lehívása és az egyes tételek befektetése. „Az agrárágazat számára hasznosnak tekinthető a támogatás bővítése, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy Szlovákia az egy hektárnyi mezőgazdasági földterület támogatottsága terén elrugaszkodhat a jelenlegi 21. helyről. Egy hektár átlagában a közvetlen kifizetés a termelőknek manapság 210 euró körüli összeg. Jahnátek földművelésügyi miniszter egy közelmúltbeli tanácskozáson kifejtette, hogy az uniós pluszpénzből Szlovákiának el kellene érnie legalább a csehországi támogatás szintjét, ami hektáronként 260 euró. Az agrárium számára hasznos lehet a brüsszeli döntés olyan szempontból is, hogy az ígéretek szerint a honi agrártárca létrehoz egy alaptámogatási rendszert, melyben 100 euró körüli lesz az egy hektárra jutó közvetlen kifizetés. Azok a termelők, akik szarvasmarhát, sertést, csirkét tenyésztenek, esetleg speciálisnövény-termesztéssel foglalkoznak, bónuszban részesülnek, így egy hektárra megkaphatják a 260 euró közvetlen támogatást is. Tehát megszűnik az általánosítás a közvetlen kifizetéseknél” – magyarázza lapunknak Patasi Ilona. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) tudatában van annak, hogy a most elfogadott büdzsé továbbra sem biztosítja az egyenrangúságot az uniós tagországok között, szlovák szempontból azonban így is előrelépésnek tekinthető. „A mezőgazdasági őstermelők és az élelmiszeripar valamelyest fellélegezhet, mert az elkövetkező időszakban némileg csökken a vállukra nehezedő teher” – véli Milan Semančík, az SPPK elnöke, aki szerint az uniós alapokból történő finanszírozás aránya a jelenlegi 75-ről 85%-ra növekedett. Szlovákia szempontjából lényeges az is, hogy az európai támogatási alapokból származó pénzek lehívása esetében az uniós költségvetésből teljes mértékben megtérítik az áfát. Ezzel kapcsolatban a közelmúltban nem kis gondok merültek fel a termelők körében. Bekapcsolódhatunk azonban a fiatalok munkanélkülisége elleni programba, amelyre együttesen 6 milliárd eurót jelöltek ki . A vidékfejlesztésre szánt tételek, azaz a második pillér esetében is változás várható. A jelenleg érvényben lévő jogszabályok értelmében a megszabott tételnek csak a 15%-a csoportosítható át közvetlen kifizetésre, a következő programozási időszakra elfogadott büdzsé szerint ez az arány 25 százalékra emelkedik. „Ennek azonban csak akkor lesz értelme, ha ésszerűen hívjuk le a rendelkezésünkre álló pénzeket” – véli Semančík.Susla Béla
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?