Orbán Viktor levelet küldött a határon túli magyar állampolgároknak

Budapest |

<p>Levelet küldött a határon túl élő magyar állampolgároknak Orbán Viktor kormányfő, mert a kabinet őket is be akarja vonni a nemzeti konzultáció rendszerébe - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton az MTI-vel. A Miniszterelnökség összesen 160 ezer levelet postázott, a küldemények előállítása és kézbesítése pedig mintegy 45 millió forintba került.</p>

A levélben - amelyet a Facebookon többen is megosztottak - Orbán Viktor Magyarország új állampolgárait köszönti. "Nagy elégtétel a magyarság számára, hogy az állampolgárság kiterjesztésével immár az anyaország polgárai lehetünk, bárhol is élünk a világban" - írta, hozzátéve, hogy mindez nemcsak elégtétel, hanem lehetőség is egyben. "Megszervezhetjük magunkat, újra együtt kormányozhatjuk Magyarországot, és mindannyian beleszólhatunk a nemzet jövőjébe" - fogalmazott.
    Ehhez azonban - folytatta a kormányfő - "tudnunk kell egymásról", és rendelkezni kell minden fontos, aktuális információval Magyarországról, ezért a kabinet úgy döntött: a jövőben rendszeresen tájékoztató levelet küld a határon túli magyar állampolgároknak, hogy bekapcsolódhassanak Magyarország sorsának alakításába.
    Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI érdeklődésére szombaton közölte: 160 ezer levelet küldtek ki, a küldemények előállításának és kézbesítésének költsége pedig 45,8 millió forint volt.
    Hozzátette, a Miniszterelnökség a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény alapján járt el, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénynek megfelelően - mint adatkezelő - megbízási szerződéseket kötött az adatfeldolgozásról a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával (KEK KH), valamint a Magyar Posta Zrt.-vel.
    A sajtófőnök megerősítette, hogy a kormány a jövőben is küld leveleket a határon túli magyaroknak, mert ők is részei a nemzeti együttműködés rendszerének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?