A komáromiaké a Szlovák Kupa

Léva/Komárom |

<p>Története során először nyerte meg a Szlovák Kupát a komáromi kosárlabdacsapat, miután a vasárnap esti döntőben 76:74-re legyőzte a tornát rendező lévai együttest.</p>

 

„Rettentően sokat jelent ez a siker a klubnak. A játékosok, a vezetőség és a drukkerek is megérdemelték, hogy részük legyen egy kupagyőzelem utáni ünneplésben – nyilatkozta lapunknak František Rón, a komáromiak cseh vezetőedzője. – Én már megéltem nagy sikereket más klubokkal is, a mostaninak annál is inkább örülök, mert láttam a fiúk és a szurkolók arcán, hogy mennyire boldogok.” A komáromi rajongók ugyanis mindent megtesznek csapatukért: a döntőre is mintegy 150-en kísérték el kedvenceiket Lévára, hazai környezetet teremtve az MBK Riekernek. „És nem csak a döntőben szurkoltak nekünk a helyszínen, 50–70%-uk mindhárom nap ott volt a lévai csarnokban. Nem tudom, van-e még egy ilyen lelkes fanklub Szlovákiában. Nagyon jó volt velük ünnepelni a pályán” – mondta az Új Szónak a tornán ezúttal szerepet nem kapó Ladislav Stojanov, aki azt is elárulta, Komáromba hazaérve is folytatták még egy kis ideig az ünneplést csapattársaival. Három nap, három győzelemA vidám hangulatot azonban komoly csaták előzték meg: három nap alatt három meccset kellett megnyernie a Szlovák Kupa elhódításához a komáromiaknak. „Azzal utaztunk a tornára, hogy lépésről lépésre haladunk majd. A besztercebányaiak elleni negyeddöntőtől tartottam is, mert az ŠKP nagyon agresszíven játszik, de alapvetően könnyedén vertük őket 97:78- ra. A pozsonyi Inter nemrég igazolt játékosokat, így 50-50%-ra becsültem a két csapat esélyét a döntőbe kerülésre. Az utolsó 5 percet leszámítva viszont jól kosaraztunk ellenük, így jogosnak tartom 101:97-es győzelmünket – elevenítette fel a történteket Rón edző. – A lévaiak ellen pedig alighanem komáromi edzősködésem legjobb teljesítményével rukkoltunk elő, minden taktikai elképzelésemet megvalósították a fiúk, 35 percig vezettünk, így ››kijárt‹‹ egy kis szerencse, hogy az utolsó percben, amikor a hazaiak átvették a vezetést, fordítani tudjunk.” A 76:74-es komáromi győzelemmel végződött meccsen a vendégek sokkal jobb lepattanózása volt az egyik kulcsmomentum Oleg Melescsenko, a lévaiak vezetőedzője szerint is. „Hiányzott belőlünk a harciasság, az, hogy hajlandóak legyünk küzdeni a labdáért. Ha 25 lepattanóval kevesebbet szerzünk, mint az ellenfél, úgy nem lehet meccset nyerni.” Bizonyítani a bajnokságban isA klubtörténet első Szlovák Kupa-győzelme után sem tétlenkednek azonban a komáromiak, František Rón a dicsérő szavakat követően ugyanis rögtön felhívta játékosai figyelmét arra is, hogy még nem ért véget a szezon. „Nem ülhetünk a babérjainkon. Hétvégi sikerünk jogosságát a bajnokságban is bizonyítanunk kell. 10 meccs még hátravan az extraliga alapszakaszából, ráadásul nem is könnyű a sorsolásunk, igyekeznünk kell hát, hogy a playoff kezdetéig megőrizzük az első helyet” – tette hozzá Rón.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?