Lemondott Boris Johnson brit külügyminiszter

Boris Johnson
London |

Lemondott hétfőn Boris Johnson brit külügyminiszter. Johnson néhány órával a Brexit-ügyi tárca volt vezetője, David Davis lemondása után jelentette be távozását.

Boris Johnson, London egykori polgármestere a brit EU-tagságról 2016-ban rendezett - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - népszavazás kampányában a keményvonalas Brexit-párti tábor frontembere volt, és azután is ezt az irányvonalat képviselte, hogy Theresa May miniszterelnök, a referendum után lemondott David Cameron utódja kinevezte a külügyi tárca élére.

Johnson lemondásának közvetlen előzményeként, pénteken Theresa May és kabinetjének tagjai javaslatcsomagot fogadtak el az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról.

A javaslatok jóval szorosabb jövőbeni kapcsolattartást indítványoznak az EU-val, mint amilyent a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-tábor látni szeretett volna. Jóllehet az indítványt Johnson is elfogadta, hétvégi londoni sajtóbeszámolók szerint azonban később keresetlen - enyhébb trágárságokat sem nélkülöző - kifejezésekkel illette a dokumentumot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?