A mélyülő ínség törvényt bont

Pozsony |

<p>A 2012 végén évtizedes csúcsra tört munkanélküliség gyakran csalásra vagy legalábbis nem jogtiszta megoldásokra kényszeríti az embereket. Sokan a táppénzes időszak meghosszabbításával, a baleset-, vagyonbiztosítási szerződésük &bdquo;kihasználásával&rdquo; próbálnak javítani anyagi helyzetükön.</p>

Tavaly jelentősen nőtt a táppénzen lévők száma és hosszabbra nyúlt a táppénzes időszak tartama is. Ugyanakkor jelentős regionális eltérések mutatkoznak ebben is, akárcsak a munkanélküliségi ráta tekintetében. „Az ideiglenes munkaképtelenség átlagos hossza 2012-ben 50,69 nap volt, ami 5 nappal, vagyis 11 százalékkal hosszabb, mint 2011-ben” – tájékoztatta lapunkat a Szociális Biztosító. A biztosító szerint azonban nőtt a visszaélések száma is, ezt bizonyítja, hogy a felülvizsgáló orvosok az év első 9 hónapjában csaknem háromszor több esetben szakíttatták meg a kezelést, mint 2011-ben egész évben. „A biztosító javaslatára több mint 43 ezer esetben szakították meg a táppénz folyósítását, míg 2011-ben egész évben csak mintegy 15 ezer esetben” – tájékoztat a biztosító.

Nőtt a visszaélések száma az üzleti biztosítások esetében is. Tavaly tíz kétségesnek tűnő kárigényből kilenc biztosítási csalásnak bizonyult – közölte az ország vezető biztosítója, az Allianz-Szlovák Biztosító. A csalások száma leginkább az élet- és baleset-biztosítások terén ugrott meg, egy év alatt megnégyszereződött. „A válság bizonyára befolyásolja a biztosítási csalások gyakoriságát. Leginkább azokban a régiókban próbálnak visszaélni a baleset-biztosítással, ahol magas a munkanélküliek aránya” – közölte Jaroslava Zemanová, az Allianz-Szlovák Biztosító ellenőrzési osztályának vezetője. Egy-egy indokolatlanul hosszú orvosi gyógyellátás révén 1000–2000 euró is kicsalható a biztosító zsebéből, ami sokaknak már megéri a kockázatot – vélik az Allianz szakemberei, akik arra figyelmeztetnek, 266 euró feletti kár esetén már büntetőeljárás indulhat. További részletek nyomtatott kiadásunkban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?