EURO-2020 - Tizenhárom városban lesznek meccsek

Nyon |

<p>&nbsp;</p><div>Tizenhárom ország egy-egy városában lesznek mérkőzések a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságon a kontinentális szövetség (UEFA) pénteki bejelentése szerint.</div><div>&nbsp;</div>

 

Gianni Infantino UEFA-főtitkár elmondta: amellett, hogy országonként legfeljebb egy helyszínt engedélyeznek majd, a két elődöntőt, illetve a finálét ugyanabban a stadionban bonyolítják le. Hozzátette, a jelentkezők közül jövő év szeptemberében jelölik ki a rendező városokat.   
Arra a kérdésre, hogy Budapest lehet-e majd helyszín, Borbély Zoltán, a magyar szövetség (MLSZ) jogi igazgatója és szóvivője úgy reagált az MTI-nek, hogy az UEFA még nem hirdette ki a pályázatot, de ahogy az MLSZ korábban jelezte, ha felépül az új nemzeti stadion, abban szívesen rendeznének rangos mérkőzéseket.   
A Michel Platini UEFA-elnöktől származó javaslatot, mely szerint országok helyett városok legyenek a házigazdák, decemberben fogadta el az UEFA, miután közlése szerint a nemzeti szövetségekkel folytatott konzultációkon különösen pozitív fogadtatást kapott.   
A francia sportvezető azzal érvelt ötlete mellett, hogy ez gazdaságilag kevésbé megterhelő a rendezők számára, ugyanis egy adott országnak nem kell tíz repülőteret vagy stadiont építenie.   
Korábbi sajtóértesülések szerint Berlin, London, Madrid, Lisszabon, Párizs, Amszterdam, Brüsszel, Bázel, Athén, Róma, Moszkva és Zágráb is szívesen rendezne mérkőzéseket, míg az elődöntő és a finálé szempontjából Isztambul a favorit.   
Mostanáig egy vagy közösen két ország adott otthont a négyévenkénti futballtornának. A következő, 16-ról 24 csapatosra bővített Eb-t Franciaország rendezi 2016-ban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?