A hejcei tragédia áldozataira emlékeztek

<p>Szeretném kifejezni tiszteletemet. Megfeledkezni arról, ami itt történt lehetetlen. Ahogy arról sem feledkezhetünk meg, hogy büszkének kell lennünk az itt elhunyt katonáinkra &ndash; egész Szlovákiának, és a legközelebbi hozzátartozóknak.</p><div>&nbsp;</div>

 

Ezekkel a szavakkal emlékezett meg Martin Glváč a hejcei tragédia áldozataira.   Paradoxon, hogy oly sok ember életét mentették meg, de a szeretteikhez már nem érhettek haza – fejezte be mondandóját Glváč.
 Hende Csaba magyar védelmi miniszter is kifejezte mély együttérzését.  A szlovák katonák a mieinkkel együtt szolgálta Koszovóban, ezért úgy tekintünk rájuk, mintha közülünk valók lettek volna. Az elhunytak tiszteletére mécseseket gyújtottak, és koszorúkat helyeztek el a műemléknél. 
 Hét évvel ezelőtt, 2006. január 19-én zuhant le a Hejce fölött magasodó Borsó-hegyre a szlovák légierő AN 24-es csapatszállító repülőgépe, amely a koszovói békemisszióból szállította haza a szlovák békefenntartókat. A tragédiában 42-en haltak meg.    A kassai repülőtér közelében, a leszállópályától alig harminc kilométerre történt a katasztrófa, a repülőgépen utazó 43 szlovák katona közül csak egy élte túl a tragédiát.     A szerencsétlenség helyszínén obeliszket és 42 kopjafát emeltek az áldozatok emlékére, Hejce központjában pedig emlékművet avattak. A tragédiáról minden évben megemlékeznek a településen a szeretteiket elvesztők, a katonatársak, a szlovák és a magyar honvédség, a mentésben résztvevők, a helybéliek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?