Fico: Čentéš jogi szempontból már használhatatlan

Pozsony |

<p>A köztársasági elnököt lehet bírálni, ám többen céltáblát csinálnak Ivan Gašparovičból, és nyilakat dobálnak bele, vélekedik Robert Fico miniszterelnök.</p>

 

„A probléma az, hogy Čentéš docens úr olyan módon, amit senki sem hisz el, vallomásokat semmisített meg, és törölte a számítógépét. Én azt javaslom önöknek, olvassák el a kijelentéseit arról, hogyan szárított fontos iratokat az irodája padlóján... Čentéš úr jogi szempontból már használhatatlan” – mondta a kormányfő a közszolgálati Szlovák Televízió 5 perc múlva 12 című műsorában. Fico szerint mihamarabb meg kell választani az új főügyészt, nem lehet évekig várni. Bugár Béla, a Híd elnöke emlékeztette Ficót, „október 5-én az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az, ahogy Jozef Čentéš meg lett választva, törvényes volt, Čentéš törvényesen volt megválasztva”. Bugár szerint az elnök érvei, amelyekre hivatkozva megtagadta a főügyész kinevezését nem helytállóak, nem teljesítik ugyanis az Alkotmánybíróság által támasztott elvárásokat, hanem önkénesek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?