Szombati vendég - Theodor Pištěk

<p>Kelet-Európa egyetlen Oscar-díjas kosztümtervezője Csehország legidősebb autóversenyzője. Elképzelhetetlen ez a kettő együtt? Theodor Pištěknek van egy harmadik hivatása is: diplomás festőművész.</p>

 

Világszerte ismert kosztümtervező akkor lett, amikor Milos Forman Amadeusa több Oscart nyert. Az egyiket Theodor Pištěk kapta. Következő közös munkájuk, a Valmont jelmezeiért Césart nyert Franciaországban. Akkor már több mint száz cseh film (köztük a Hrabal regénye nyomán, Jiří Menzel rendezésében készült Sörgyári capriccio) kötődött a nevéhez, amelyekért tíz évvel ezelőtt életműdíj-kategóriában Cseh Oroszlánnal jutalmazták. Körülnéztem fél szemmel a műtermében, amíg a teát főzte. Sem az Oscar-díjat nem láttam, sem egy versenyautó kicsinyített mását, egyedül az a nagyméretű kép a falon jelzi, hogy kinél is vagyok. Amiből azt a következtetést vonom le, hogy első helyen mindig is a festészet állt az életében.A kosztümtervezés véletlenszerűen jött. František Vláčil bejárt az akadémiára, ismerte a munkáimat, és úgy gondolta, én lehetek az, aki maradéktalanul meg tudja valósítani az elképzeléseit. Az első filmet aztán követte a többi, a festészetben azonban nem tartottam szünetet soha. A versenyautók pedig még a vásznaimra is felkerültek. Inspiráltak. Túlzás nélkül állíthatom: az egész életem egy szenvedélyes száguldás. Bármihez nyúltam ugyanis, mindent élvezettel csináltam és csinálok mind a mai napig. Én nem járok sörözni, engem nem vonz a füves cigi, nem költök nőkre, de ha beülök egy kocsiba, úgy érzem, enyém a világ. Kéthetes műtermi munka után elmondhatatlan élvezettel nyomom a pedált. Az én életemben ez a drog. A gyorsaság.A teljes interjút a szombati Új Szóban olvashatják! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?