Visszalépett Szirtes Edina Mókus

Budapest |

<p>Visszalépett Szirtes Edina Mókus az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének elődöntőjében való szerepléstől. Szirtes Edina Mókus azt mondta, az általa írt dalt nem végleges formában már előadta koncerten is.</p>

 

"Amikor megtudtam, hogy a Ha virág lennék című dalom bekerült a 30 legjobb közé, akkor kezdtem gyanakodni, nem lesz-e abból probléma, hogy ez egy korábbi zenei ötlet friss befejezése, amit nem végleges formában ugyan, de már előadtam koncerten. Felhívtam az Artisjus-t, majd egy zenei joggal foglalkozó ismerősömet, végül Rakonczai Viktor zsűritagot is, hogy tisztázzam, vétettem-e a szabályok ellen. Mindenki megerősítette a gyanúmat, ezért hivatalosan is visszalépek" - indokolta lépését Szirtes Edina Mókus az MTVA sajtóközleményében.    Csütörtökön sajtótájékoztató keretében hirdették ki, melyik az a 30 pályamű, amelyik bekerült az MTVA A Dal című showműsorba, vagyis az idei Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójának elődöntőjébe.    "Tájékozatlan voltam, nem néztem utána a pályázati kiírásnak, holott abban elég világosan szerepel, hogy olyan műveket várnak, amelyek 2012 szeptembere előtt nem hangoztak el sehol. Igazából nem is hittem, hogy felfigyelnek a dalomra, a borítékra még rá is írtam: Az esélytelenek nyugalmával!" - emelte ki az előadóművész. Hozzátette: A Dal-t továbbra is nagyon jó lehetőségnek tartja, ő hibázott, és jövőre már tájékozottabban fog pályázni.    A Dal öttagú zsűrije pontozással választotta ki a beérkezett pályaművek közül azt a harmincat, amelyik bekerült az elődöntőbe. A szabályrendszer szerint ha valamelyik dal kiesik, a következő legtöbb pontot kapó dal lép a helyére. Szirtes Edina Mókus visszalépésével így Hoffman Mónika előadásában a Hullócsillag című dal került az elődöntőbe; a zeneszerző Hoffman Mónika, Jonas Gladnikoff, Primoz Poglajen és Michael James Down, a szöveget Puskás Peti írta.    A magyar válogatóverseny elődöntőit február 2-án, 9-én és 16-án rendezik, majd két középdöntőt követően március 2-án dől el, ki képviseli Magyarországot idén májusban a svédországi Malmőben az Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalválogatót az M1 élőben közvetíti.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?