Több mint 700 kollégiumi férőhely

Sirály Kollégium
Komárom |

Magyar állami támogatással vette meg a Sirály 2-t a Selye János Egyetem.

Bővül a hallgatók számára felkínálható kollégiumi szálláshelyek száma, miután a Selye János Egyetem megvásárolta a Sirály 2 néven ismert épületet. A beruházásnak köszönhetően lehetőség nyílik arra is, hogy a konferenciaturizmus terén az eddigieknél sokkal aktívabb legyen az egyetem.

„A magyar Országgyűlés 2017 nyarán hozott határozatával 1,08 milliárd forint, azaz közel 3,5 millió euró támogatást hagyott jóvá a Selye János Egyetem számára a Sirály 2 épület megvásárlására – mondta Petheő Attila, az egyetem PR-osa, aki Duba Attilával, a kollégium igazgatójával tartott közös sajtótájékoztatót. – 2017 februárjában készült egy hivatalos becslés, amely 4,15 millió euróban állapította meg az épület értékét, de az eddigi tulajdonossal, az Intekom Részvénytársasággal sikerült megállapodni a 3,49 milliós árban. Ráadásul úgy, hogy beköltözhető állapotban adja át az épületet, teljesen rendbe téve, kifestve, új bútorokkal berendezve.” A Sirály 2 korábban munkásszállóként és kollégiumként működött, de ez a felhasználás nem volt szerencsés. Az utóbbi időben viszont már üresen állt. „A hatemeletes épületben szeptembertől 354 hallgatót tudunk elszállásolni, a Sirály 1-ben 370-et – mondta Duba Attila. – A két épületet összekötöttük, egy portával működik a két szárny. A Sirály 2 földszintjén irodákat alakítottunk ki a tanárképző kar oktatóinak, és egy közösségi terem is helyet kapott itt.” A selyés hallgatók egy része eddig a belvárosi Danubiusban lakott, szeptembertől valamennyi hallgató a Sirály 1-2-ben kap helyet, ami erősíti a térség campus jellegét. Június végén lezárult a meghosszabbított jelentkezési határidő a Selye János Egyetem mindhárom karára, Petheő Attila tájékoztatása szerint az előző évihez hasonló az érdeklődés, az adatok véglegesítése még folyik; Duba Attila hozzátette, hogy minden igénylőnek tudnak kollégiumi szállást adni.

Kapcsolódó cikkünk

„Az egyetem a konferenciaturizmus irányába is nyitni szeretne, és a felújított Sirály 2-nek köszönhetően a résztvevők elszállásolása megoldott – mutatott rá Petheő Attila. – Első fecskeként az elmúlt két hétben közel 80 vendége volt a kollégiumnak, egy nemzetközi konferencia résztvevői.” De nyitottak arra is, hogy a város középiskoláiba érkező testvériskolai csoportokat elszállásolják.

A szlovák kormány kollégiumfelújítási keretéből 50 ezer eurót kapott a Selye Egyetem. A pénzből energetikai hatástanulmány és az épületek energiatakarékosabbá tételére irányuló tervdokumentáció készül. 2011 óta összesen 831 ezer euró érkezett a szlovák államtól a Sirály 1 karbantartására és fejlesztésére. A már említett 50 ezer euró mellett idén 72 ezer eurót kaptak a felvonók felújítására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?