„Nincsenek világsztárjaink, de…” – a meccs hősei mondták

szalai adam

A walesiek elleni 1:0-s győzelem után boldogan nyilatkoztak a magyar labdarúgók, akik nagyon örülnek annak, hogy csoportelsőként mehetnek nyári pihenőre.

Dzsudzsák Balázs remekül játszott a budapesti Eb-selejtezőn. A csapatkapitány szerint nem szabad számolgatni, de a hazai meccseket hozni kell az Eb-szerepléshez. „Végig taktikusan játszottunk, kontroláltuk a mérkőzést. Bátran játszottunk, és kellő önbizalommal tartottuk a labdát. Az első félidőben volt két-három gyönyörű támadásunk, és egy szót sem szólhattak volna a walesiek, ha már korábban előnybe kerülünk. Csak centiken múlt, de szerencsére a végén jött a tipikus magyaros gólunk, ami a szív diadala volt – értékelte a meccset a 102-szeres válogatott Dzsudzsák. – Döbbenetes, amit a csapat szervezettségben produkál. Utólag azt mondom, nagyon jól jött a szlovákok elleni vereség, mert akkor összeültünk, és arra jutottunk, most vagy soha. Magyar csapatra nem jellemzően két ilyen júniusi meccset lehozni nem akármi. Nagyon büszke vagyok a csapatra. A saját kezünkben van a sorsunk, de nem szabad számolgatnunk. Azzal nem kell foglalkoznunk, hogy csoportelsők vagyunk. Ha ki akarunk jutni az Eb-re, akkor hazai pályán nem kaphatunk ki.”

Szalai Ádám, a Hoffenheim csatára gólt nem szerzett, de rendkívül sokat dolgozott, és a győztes találatban is kulcsszerepet játszott. „A meccs ott dőlt el, hogy fantasztikusan védekeztünk, mert elöl általában találunk egy gólt. Tökéletes meccset játszottunk, és nem kaptunk gólt, ami óriási dolog. Úgy érzem, most formálódik egy jó csapat a magyar válogatottnál. Nem kell semmit elkiabálni, de 9 ponttal szabadságra menni nagyon jó érzés – mondta Szalai. – Ha így játszunk, ilyen fegyelmezetten, betartva a taktikát, akkor ilyen csodálatos eredményeket érhetünk el. Nekünk nincsenek világsztárjaink, de ha csapatként funkcionálunk, és ilyen hangulatban játszhatunk, akkor ez a végeredmény.”

A tehetséges Szoboszlai Dominik szerint az akarat diadala volt a Wales elleni siker. „Minden rendben volt a mérkőzésen, az a legfontosabb, hogy mindenki nagyon akarta ezt a sikert. Ennek pedig meg is lett az eredménye. Egész egyszerűen ott akarunk lenni az Eb-n. Jelenleg 9 pontunk van, viszont még hátra van négy mérkőzés. Szeretnénk minél több pontot gyűjteni, hogy ne kelljen a végén számolgatni” – szögezte le a Salzburg 18 éves középpályása.

A Bundesliga legjobb kapusának, Gulácsi Péternek ezúttal nem kellett bravúrokat bemutatnia. „A gólig mindkét csapat kivárásra játszott. Sokat járattuk a labdát, kisebb volt a tempó. Láthatóan mindkét csapat tudta, mi a másiknak az erőssége. A walesiek nagyon jól játsszák meg a védelem mögötti területeket a gyors embereikkel. Ezért megpróbáltuk futtatni őket, hogy égessenek egy kis energiát. Ezért egy kicsit statikusabb volt az első félidő, de ott is nekünk volt több helyzetünk. A gólunk után kinyílt a pálya, több lett a terület. Egy kis szerencsével megszerezhettük volna a második találatot is, és akkor eldőlt volna a meccs. Utólag viszont már nincs jelentősége. A lényeg, hogy nyertünk – jelentette ki Gulácsi. – Nem hiszem, hogy megnőtt az esélyünk az Eb-kijutásra, inkább életben tartottuk a reményünket. Még négy nagyon nehéz meccs van hátra, talán a következő szlovákok ellenire mondanám azt, hogy sorsdöntő. Persze jó úgy nekimenni a nyári szünetnek, hogy vezetjük a csoportot. Remélem, a folytatás is hasonló lesz.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?