Visszakanyarodva. Koperta

Vasárnap

A hosszú évek során észrevehettük, hogy ahogy múlik az idő, mint változik az emberek élete. Emlékszem, kisiskolás koromban, az ötvenes évek derekán szülőfalumban, Zemplén községben még nem volt villanyáram.

Nagy ámulattal, de örömmel is nyomkodtuk a villanykapcsolókat a lakásban, amikor végre bevezették. És hát szerettük volna akkor is felkapcsolni, amikor nem volt rá szükség. Apánk szigorúan ránk szólt. Hagyjátok abba, az egy percig sem ég ingyen. Pedig abban az időben jóval alacsonyabbak voltak az árak a szolgáltatások terén is, mint ma. Azóta nemegyszer voltam tanúja annak, hogy ismerősöknél, rokonságban világos nappal égett a villany a szobákban, ment a televízió, holott senki nem nézte. Mosogatás közben addig folyott a víz, amíg tartott a művelet. Különösebben nagy kiesést mégsem mértek a családok ezen a téren. Persze nem voltak olyan nagy igények sem, mint manapság. Ma már a háztartások zöme gépesített, modern eszközök állnak rendelkezésre. A gépek segítségével a szülők sok időt takarítanak meg, mégis úgy érzem, hogy keveset szentelnek a családnak. Pedig többet kellene törődni az összetartásával, többet szánni a gyermekek nevelésére születésüktől fogva. Nem pénzre, nagy igényekre szoktatni, mert az sok esetben téves útra tereli őket. Iskolakerülők válhatnak belőlük, elzüllenek, hajléktalanokká lesznek. Az ilyen emberek nem tudják megbecsülni azt, amijük van, mert nem kellett érte megdolgozniuk.

Fordítsuk vissza az idő kerekét. Naponta kísérjük figyelemmel a gyermekek életét, és a sajátunkat is. Intsük őket a jóra, szorgalomra, és tanítsuk meg őket a takarékosságra. Szenteljünk figyelmet az összejövetelekre, ne az interneten, telefonokon vitassuk meg a közös teendőinket. Kövessük nyomon a zsebpénzüket, ösztönözzük őket spórolásra. Mi magunk is vigyázzunk a személyes dolgainkra, hogy sokáig kitartsanak. Nem kell mindig újat vásárolni.

Fordítsunk az idő kerekén. Villanyt csak akkor gyújtsunk, ha már sötét van, és nem látunk. A rádiót, televíziót csak akkor kapcsoljuk be, ha nézni, hallgatni kívánjuk. És főleg takarékoskodjunk a vízzel, mert sajnos jöhet olyan időszak, hogy drága pénzért sem fogunk tudni eleget vásárolni belőle.

Tóth Éva, Kassa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?