Őszi életképek Vajdaságból 2.

vajdaság

Mielőtt folytatnám beszámolómat, jó hírről számolhatok be, koronavírusteszt-eredményünk negatív lett. Tehát vajdasági utazásunk biztonságosnak bizonyult amellett, hogy felejthetetlen élményekben részesültünk.

Mivel a vénasszonyok nyara is kedvezett nekünk, kihasználtuk, és elsőként a magyar határtól 25 km-re fekvő nyugat-bácskai várost, Zombort tűztük ki úti célul. Választásunkat nemcsak a város közelsége befolyásolta, hanem az is, hogy Zombort a parkok városának, vagy városnak a parkban tartják. A 2011-es népszámlálás szerint 47 623 lakosú város körútjait három- és négysávos fasorok szegélyezik, emellett négy csodálatos parkja is van. Zöldterülete 90 000 négyzetméteres, utcáinak és fasorainak hossza 121 km. Természetesen a sok ezer fa telepítése a régmúltban kezdődött, a módszeres fásítás pedig a 19. században eper-, bogyó- és tiszafákkal, platánokkal, nagy levelű hársokkal, vadgesztenyékkel, bukszusokkal, ostorfákkal folytatódott. Az évek múlásával a kiszáradt fákat viszont mindig pótolni kellett, a város és lakói hűek maradtak a hagyományokhoz, és meg tudták tartani, hogy minden lakosra 27 négyzetméter zöld jut. A zomboriak a mai napig ragaszkodnak zöldövezetükhöz, és nem jut eszükbe allergiára hivatkozva és a sok lehulló falevélre panaszkodva kivágatni a város fáit. Ők tudják, hogy fák nélkül egészségtelen, poros és sivár lenne a környezetük. Ahhoz, hogy ezt mi is elérjük lakóhelyemen, Dunaszerdahelyen, zomboriakkal kellene minimum 150 évig együtt lakni. Akkor talán nem lenne városunk olyan elhanyagolt, lerobbant látványt nyújtó, sivár, mint amilyen jelenleg már évek óta.

Amíg Dunaszerdahelytől távol Zombor zöldövezetét csodáltam, tudomásomra jutott, hogy távollétemben a zöldövezet nélküli lakhelyem ritka, még itt-ott mutatkozó nem kívánatos fáinak kivágását aláírásával alátámasztva kérelmezte 182 dunaszerdahelyi lakos a város illetékes, döntéshozó személyeinél. Ez a közérdek ellen készülő terv kedvemet szegte, de nem annyira, hogy ne ejtsen ámulatba Zombor korzója csodás épületeivel, szobraival, kellemes hangulatot árasztó kávézóival. Csakúgy a régi megyeháza, melynek tanácstermét díszíti Eisenhut Ferenc A zentai csata (1896) című festménye, mely ma Szerbia legnagyobb olajfestménye. És szívesen nosztalgiáztam afelett, hogy évek után láthattam a valamikori tanulmányaimban szereplő Bárczi Géza nyelvész, Herceg János író, Schweidel József aradi vértanú, a város szülötteinek szobrait. Ami viszont szíven ütött, hogy alig lehetett magyar szót hallani a városban. Ezek szerint az általam régi magyar városnak hitt helyen Kassához hasonlóan kevés a magyar. Csak a 2011-es népszámlálás eredményeit ismerem, annak alapján 2851 magyar él Zomborban, 32 180 szerbbel, 2863 horváttal, 1629 bunyeváccal együtt. Felvetődik a kérdés, a nagyszámú elvándorlás után mára hány magyar maradhatott.

Felfedezőutunkat Bezdánba, a Duna menti nyugat-bácskai vajdasági településre folytattuk, melyet körös-körül szigetként vizek öveznek. Bezdán szláv eredetű szó, magyarul feneketlen mélységet, örvényt jelent. Állítólag a 9. században érkeztek ide a magyarok. A 2011-es népszámlálás szerint a település 4623 lakosának 56,67 százaléka magyar, a többi szerb és horvát nemzetiségű. Magát a települést 11 000 ha erdő övezi, nagy százalékban lombhullató fákkal. Itt torkollik a Ferenc-csatorna a Dunába. A táj Fekete István regényeit megelevenítőn tárul elénk, amint a ladikban ülő egyszerű horgászó öregembert, a magyar Matula bácsit véljük a folyón felfedezni. Páratlan, felejthetetlen látvány, nem lehet betelni a háborítatlan dunai holtág csodálatos szépségével, ahol nem csúfítják betonkerítések, egyáltalán semmilyen kerítések a vízpartot. Itt még nem tették tönkre a dunai árteret, nem adták el a Duna-partokat, mint Szlovákiában, például a Csallóközben Patonyréten és Diós-Patonyréten. A távoli Vajdaságban, Bezdánban még szabadon szárnyalhat a tekintet, a dunai táj látványa még mindenkié. Ez itt még nem pénz kérdése.

Molnár Ilona, Dunaszerdahely

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?