Nélkül

A Témánkban tizenévesek, empátiával odafigyelő szülők nélkül, gyerekek gátlások nélkül, ami bizony nem dopadnye dobre, jóra nem vezet, s ki is kötünk az Aktuális hátborzongató történeteinél, a minden emberit nélkülöző bűnbandáknál, azoknál, akik a törvények tiszteletben tartása nélkül, erkölcs nélkül, érzelmek nélkül uraltak kisebb-nagyobb közösségeket. Itt konkrétan a hírhedt dunaszerdahelyi maffiáról mesél Gazdag Józsefnek Barak Dávid, aki két könyvben dolgozta fel az eddig kiderítetteket (az első után Vrabec Mária beszélgetett itt vele), de olyan megrázó ez a történet, hogy akinek nem fordul fel tőle a gyomra, vagy legalábbis nem lesz libabőrös a háta, az valószínűleg szintén érzések nélkül él. És aki meg azt gondolná, huh, jól van, rég volt, tán igaz sem volt, de ha az volt is, elmúlt, nagyot téved. Mindig jönnek újabb és újabb szeretet és odafigyelés nélkül felnőtt egyének, akik újabb és újabb bandákba verődve kényszerítik ki vélt jussukat könyörület nélkül. Tessék tehát résen lenni és megjegyezni nagyon jól: soha senki nem ad semmit ellenszolgáltatás nélkül, bármit, bárhogyan ígérjen is.

Folytatódik a sor a mára szerep nélkül maradt, szülők nélkül nőtt Árvácskával, de leginkább az alakítójával, Czinkóczi Zsuzsával, aki így, kamera nélkül, civil állásban is nagyon rokonszenves. Szászi Zoltán a Naplóban az álarc nélkül is alakoskodni tudókat emlegeti keserű szájízzel, de ehhez azért hozzá kell tennünk, hogy ilyenek mindig is voltak, a legboldogabb békeidők sem múlhattak el nélkülük. Ennél sokkal megejtőbb keleti nővérkénk, Rajczi Emília története arról az úrról, aki a kegyetlen kór miatt majdnem arc nélkül maradt, de még mielőtt azt mondanák, kedves Olvasóim, hogy a fene egye meg ezt a számot, ezt a sok szomorúságot, e nélkül is van elég az életben, még itt is ilyeneket olvassak, hát folytatom, a történet olyan happy enddel végződik, hogy csak no! Erőt adhat mindenkinek (beleértve engemet is), hogy legyőzze a bajt, ha nincsen akarat és kitartás nélkül. Ha nincsen hit nélkül. Meg jó példa arra is, hogy miért áldás, ha az ember nincs társ nélkül, ha nem egyedül kell döntéseket hoznia és küzdenie a mindennapjaiban.

Közben egy világutazó fiatal hölgy mesél Horváth Biankának úti élményeiről, meg arról, hová nem merne elindulni útitárs nélkül. És már el is jutottunk a Lélek melléklet februári témájához, melyben jól ismert szakembereink azt a kérdést járják körül, mit jelent egyedül, partner nélkül élni, hogy mikor tudatos választás ez, és miért, mikor önző kényelem, és hová vezet, s hogy miért lett ebből hovatovább trendinek nevezett életmód. Azt meg már én teszem hozzá, hogy a felvállalt társnélküliség adta függetlenség nem keverendő össze a szabadsággal, azzal a szabadsággal, mely az értelmező szótár szerint a kívánt tett megvalósításának lehetősége. Nők férfi nélkül, férfiak nő nélkül, az ember társ nélkül nem kényszerül ugyan arra, hogy áldozatot hozzon valakiért, de nem árt tudni, hogy érte sem hoz senki, hogy azt a bizonyos kívánt tettét mindig megvalósíthassa. Nem a szabadsága hiányában, hanem éppen amiatt. A kényelem előbb-utóbb kényelmetlenséget okoz. Hazajössz a színházból (moziból, kiállításról, kirándulásról, buliból, munkából, boltból, orvostól, kórházból), és nem vár senki. Ott állsz az előszobában, leteszed a táskád, és nem kérdezi meg senki, hol voltál, milyen volt, mit mondtak, mit ennél. Ha szomorú vagy, nem kérdezi senki, ki bántott, és nem mondja senki, hogy rá se ránts. Nem jó az embernek egyedül, mondta az Úr, szerzek néki segítő társat, hozzá illőt, és megalkotta a nőt. Így sokasodott, szaporodott az ember, mígnem évmilliók során kivívta magának, hogy maradhasson egyedül, társ nélkül.

Szingli.

VASÁRNAP hazajössz a színházból, s már itt is van az újév.

Jelena Csizsova: Nők férfi nélkül