Munka és szerelem. Vajon működik együtt? Segítünk!

párkapcsolat segítség

Sok párkapcsolat a munkahelyeken szövődik, hiszen ébren töltött időnk java részét a kollégákkal töltjük. Számtalan lehetőségünk van tehát megismerni egymást. A másik munkához való hozzáállását, a személyiségét, konfliktuskezelő képességeit... De mire érdemes figyelni később, ha a párunkkal egy helyen dolgozunk? Ebben segítünk most.

Ha együtt dolgozunk, akár nagyobb cégnél, akár közös vállalkozásban, a harmonikus párkapcsolat és az optimális munkavégzés miatt is fontos az egyes területekhez tartozó határok megállapítása és tudatos megtartása. Ez sok későbbi konfliktustól, vitától és végső soron az elhidegüléstől is megóv bennünket. Lássuk a szabályokat!

1. A munka maradjon a munkahelyen és a munkaidőben!

Ez a probléma főleg a közös vállalkozásban együtt dolgozó párokat érinti. Hogy soha nincs vége a munkának, a munkaidőnek, mert még a közös, családi programok alatt és helyett is dolgoznak. Ők azok a párok, akik otthon is a projekteket, a megoldásokat, a papírmunkát és a pénzügyi helyzetet beszélik. Ez hosszú távon azonban elidegeníti a párokat, főleg az a fél fog szenvedni, akinek a minőségi együtt töltött idő a szeretetnyelve.

2. Otthon férj és feleség vagytok!

Akármilyen szerepkörben vannak is a párok a munkahelyen, otthon a férfi legyen férfi, a nő pedig nő! Itt most nem a feladatok megosztásáról beszélek, hiszen sok pár éli már úgy az életét, hogy nincs férfi és női munka, mindenki egyaránt főz, mosogat, foglalkozik a gyerekekkel. De nagyon fontos a szeretet és annak a megnyilvánulásai: apró meglepetés, kis kedveskedés, közös program. Otthon nem kollégák élnek együtt! Egy virág, egy kedvenc reggeli, finom kávé, egy csók, érintés, simogatás vagy csak egy hosszú, közös séta sokat tehet az otthoni meleg légkör megteremtéséért. Fontos továbbá az is, hogy ha a munkahelyen nem egyenlő pozícióban vannak a felek, ezt igyekezzenek minél távolabb tartani az otthonuktól!

3. A munkahelyen munkatársak vagytok

Mindkét fél lelki békéjéért és a hosszú távú együttműködés miatt fontos, hogy a munkahelyen betartsuk a szabályokat. Biztos ismerős sokunknak: „Julikának könnyű és mindent lehet, mert a főnök felesége…” Az esetek többségében ezt az előítéletet nem lehet kikerülni, de tehetünk ellene. A munkahelyen dolgozunk. Itt feleslegesek az ölelések, összebújások, az maradjon meg az intim szférának otthon. A korrekt hang és a nem részrehajló elvárások sokat segíthetnek abban, hogy ne legyünk a támadások céltáblái.

És utoljára… Mint annyi párkapcsolati területen, itt is nagyon hatékony a tudatosság. Hogy tudatosan odafigyeljünk a különböző helyzetekre. Ne vegyük készpénznek a szeretetet, mert ha nem ápoljuk a kapcsolatot, akkor az gyorsan elillan!

Boldogságos napokat kívánok minden kedves Olvasómnak!

Álló Gabriella

párkapcsolati tanácsadó

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?