Megéri? NAPLÓ

Csongi elmélyülten rajzol, nem figyel rám, Krisztián hátul vadul a padhoz veri a furulyáját. Karcsi az első padban lefekszik két székre, Réka rögtön követi a példáját. Kati hátrafordulva dumál Lilivel. Orsi lasszónak használja a furulyát, vadul forgatja a feje felett. Rosszul vagyok, ha ránézek. Panni próbálna figyelni, de a hangzavarban nem hall semmit. Én meg próbálom mondani a mondandómat, de én sem hallom a saját hangomat.

Mindenfélével kísérletezek – csengetek, tapsolok, rácsapok az asztalra, hirtelen csöndben maradok, várva, hogy majd az osztály kapcsol, és elcsöndesedik (hiú remény, észre sem vesznek).

Didó néni, te túl jó vagy, az a baj. Legyél szigorúbb! Adjál intőt a rosszaknak, akkor majd komolyan vesznek! – hangzik a jótanács az egyik szófogadó leánykától. Nem szeretek intőket osztogatni. Nem az én stílusom. Szeretettel szeretném őket rábírni, hogy tiszteljenek meg engem a figyelmükkel. Nem könnyű feladat.

Szeptembertől Magyarországon tanítok éneket egy általános iskolában (bocsánat, alapiskolában). Nem sokat, csak pár órát hetente, a fordítás mellett. Nagy élmény! Zsolnán zeneiskolában tanítottam, ott maximum tizenöt gyerek volt egy csoportban. Itt huszonhat. Csillogó szeműek, imádom őket. A rosszcsontokat is. Azokat legjobban. Csupa kihívás velük az élet.

Didó néni, megmutathatom, mit rajzoltam? – jön oda hozzám Csongi, és lelkesen mutatja a tankgyűjteményét. Hunor „Ősz” felirattal egy kardot és egy madárpókot rajzolt, Tünde pedig kis sótartót hajtogatott nekem. Szeretnek engem.

Ma furulyázással kezdünk, mondom. Általános ujjongás. Ez egy olyan zenetagozatos iskola, ahol az egész osztály furulyázik. Egyszerre. Legalább újra elővehetem a kissé berozsdált furulyatudásomat. Különös élmény, ahogy velük szemben állva mutatom a hangokat, ők meg lelkesen fújják. A kezdeti káoszból előbb-utóbb kibontakozik a hallgatható dallam. Most épp egy középkori éneket gyakorlunk furulyán, majd énekelve is, a gyerekek rajonganak érte. A szövege a legjobb, óportugál nyelven íródott. Leírtam nekik fonetikusan az egészet: Ken a omazsen da virzsen... Igazi nyelvtörő.

Van egy hatalmas szatyrom, Zsolnáról hoztam magammal, a költözésem miatt sajnálatos módon megszűnt kórusom hangszerei vannak benne: sámándob, csörgődob és hasonlók. Kincsek. A gyerekek majdʼ kiesnek a padból a jelentkezéstől: Én! Én! Én kérem! Szétosztom a hangszereket, az elégedetleneket biztosítom, hogy mindenkire sor kerül. Úgy-ahogy lenyugszanak. Még mindig nagy az alapzaj, egyesek megállás nélkül fújják a furulyát, ütik a dobot, akkor is, ha épp nem kell. Fülsiketítő. Már teljesen leizzadtam. Végre valahára el tudjuk kezdeni. Furulyás előjáték, utána ének, a hangszeresek lelkesen verik a dobokat. Elénekeljük az egészet. Aztán továbbadják a hangszereket, és újrakezdjük az éneket. Még egyszer. És még egyszer. És még egyszer. Didó néni, ez a legjobb énekóra! – kiabálnak a lányok. Közben vége is lesz az órának, de senki nem akar kimenni. Még egyszeeeeer! – könyörögnek a gyerekek csillogó szemmel. De hát már szünet van! – tiltakozom. Nem baaaaj! Üsse kő, kötélnek állok. Utána már muszáj befejezni, itt a tízórai ideje. Készülök a következő órára, a gyerekek nyüzsögnek, esznek. Három vagány fiú a tábla előtt táncol és az óportugál éneket harsogja. Ez a kedvencem! – újságolja Imre. – Otthon is ezt szoktam énekelni.

Didó néni, holnap is te leszel velünk? Hurrá! És ugye holnap is ezt fogjuk tanulni?

Még szerencse, hogy egyszerre csak két órám van, a harmadikban és a negyedikben. Nem is értem, a tanító nénik hogy bírnak ki öt-hat órát naponta. Én már a második után úgy érzem magam, mintha maratont futottam volna.

Megéri? Néha kételkedem. De abban a pillanatban, amikor megtörténik a csoda, és a zúgó méhkas lelkes kórussá változik, akkor minden kétségem eloszlik. Ilyen pillanatból pedig szerencsére sok van.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/1. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene