Liberális Petőfi?

Így természetesen az Ön cikkét is. A 2022. V. 24-én megjelent Bánathegyek? Örömvölgyek! utolsó megállapítását egyáltalán nem értem. „… a legnagyobb magyar ballibsi. Petőfi.” Amit én eddig a „ballibsikről” hallottam és olvastam, sehogy sem tudom összeegyeztetni azzal, amit Petőfi magyarságáról és hazafiságáról, hazaszeretetéről tanultam. Nagyon megköszönném, ha néhány sorban elmagyarázná nekem ennek az utolsó sornak az értelmét. Szívélyes üdvözlettel: Ádám Barna, Feled

Elsősorban is tehát nagyon köszönöm kedves Olvasónknak, hogy figyelmes és érdeklődő olvasó, hogy együtt gondolkodik velünk, nagy kincs ez a mai időkben, amikor érzelmek és indulatok feszülnek egymásnak anélkül, hogy bárki is megkérdezné: mire gondolsz, kedves barátom? Hogy én mire gondoltam, az messzebbre nyúlik. Évekre visszamenően írom itt is, mondom, ahol kérdezik, mennyire viszolygok a bélyegektől. Kimondottan fizikai fájdalmat érzek, amikor valakire valamilyen félmondata kapcsán rásütik, hogy ez vagy az, ráadásul olyan jelzőket használva, amelyek értelméről a sütögetők legtöbbjének halvány fogalma nincsen, csak mert hallják, ők is dobálóznak velük. Ez politikai oldalaktól és hovatartozásoktól függetlenül divat, és engem ez politikai oldalaktól és hovatartozásoktól függetlenül irritál. Ilyen a komcsi, a ballibsi, a libernyák, a fidesznyik, a csuhás és sorolhatnám az ordenáréságok legundorítóbb penészvirágaiig.

Mint ahogyan már egy másik kérdező Olvasónknak is kifejtettem, aki engem és a lapot ballibsinek bélyegezte, hogy magam sem tudom, ezzel a felhergelt látásmóddal minek is látszhatom, magam sem tudom, mi is vagyok, tisztáznunk kellene először is e kifejezések értelmét. Hogy ki mit ért alattuk. Mert ha a ballibsi azt jelenti, hogy demokrata, elfogadó, az övével ellenkező nézeteket, véleményeket is tiszteletben tartó, közösségéhez (nemzetéhez, hitéhez, családjához, munkatársaihoz) ragaszkodó, hazaszerető (kritikájával, észrevételeivel éppen azt a szélesebb közösséget félti és próbálja óvni, amelyhez területileg vagy/és kulturálisan tartozik), akkor bizony ballibsi vagyok, meg a talán a lap is. Ha valakinek ez a szó árulót és gazembert jelent, akkor viszont nem, és kikérem magamnak, hogy ezzel illessen. És itt jön a Bánathegyek? Örömvölgyek! utolsó megállapítása: hiszen Petőfi is demokrata, elfogadó, az övével ellenkező nézeteket, véleményeket is tiszteletben tartó, közösségéhez (nemzetéhez, hitéhez, családjához, munkatársaihoz) ragaszkodó, hazaszerető (kritikájával, észrevételeivel éppen azt a szélesebb közösséget féltette és próbálta óvni, amelyhez területileg vagy/és kulturálisan tartozott), még csatába is ment érte (mondjuk, jó lenne, ha nekem azt már nem kéne).

„Haza csak ott van, hol jog is van / S a népnek nincs joga.” (A nép) Nem ezt halljuk ma is? Nem az fáj-e még mindig, hogy a mindenkori hatalom nem vesz mindenkit egyenrangúnak, egyenjogúnak? Nem azon bosszankodunk-e, hogy a szellem napvilága máig nem képes beragyogni minden ház ablakán, s hogy a hatalom gyakorlóinak ez igen-igen meg is felel így, hiszen könnyebb manipulálni egy jóllakott üres fejet, mint a pengeész alatt korgó gyomrot? „Hazám, mégsem vagy oly boldogtalan, / Minőnek első pillanatra látszol, / A lelki szükség nem bánt tégedet, / Minden szükséged van; de lelki nincs, / Ettől az egytől megmentett az Isten...” (Levél Várady Antalhoz) És amikor a gondolkodás hiányát, az olcsó magyarázatok kritikátlan elfogadását rójuk fel, akkor sem teszünk mást, mint Petőfi tett: „Tán a tudománynak éljek? / A tudósok mind szegények. / Nem irok, nem olvasok” (A magyar nemes) Vagy amikor a mindenkori hatalomhoz való szolgalelkűségre hívjuk fel a figyelmet: „Alkotmányunk egy vásártér, / Melyen lelket adnak, vesznek, / Adnak-vesznek olcsó pénzért, / Egy kis címért, egy ebédért – / Jó éjszakát ily nemzetnek!” (Hazaértem).

Hát persze, hogy Petőfi nem ballibsi, rá leginkább a cselekvő forradalmi demokratizmus a jellemző, viszont ahogyan bárkire, őreá is rásüthető e billog. Mint ahogyan bármelyik más is, a szövegkörnyezetből kiragadott mondatok, szavak alapján. Úgyhogy a magam bánathegyei és örömvölgyei közt az óceánban alámerülve ráleltem ugyan a gyöngyre, de ezzel az utolsó, odavetett sorral össze is törtem.

Talán.

Vasárnap volt. Nem felejtem én el / E napot.

Petőfi Sándor: VASÁRNAP volt...