Lettországi pillanatképek. NAPLÓ

Vasárnap

Harmadik levél Sárának. 2021. november 12-ét mutat a naptár, mikor zsebünkben az oltási igazolvánnyal felszállunk a Rigába tartó repülőgépre. Nagypapival puszit adunk egymásnak felszállás előtt, elfoglaljuk a helyünket, mely mindkettőnknek máshová szól. Felszáll a gép, aztán mintegy varázslat, megváltozik minden.

Csudaországba kerülünk. Mikor átszeljük a felhőt, hirtelen olyan, mintha hófödte hegycsúcsok felett repülnénk, melyeken apró őzikék hagyták szanaszét lábnyomaikat, vagy az Antarktisz töredezett jégtáblái adnák a helyszínt az égi színjátékhoz. Még a nap is beszáll a játékba, sugarai ropják önfeledt táncukat. Ez ám a szikrázó napsütés! Ismét érzem, a helyén van minden. Kívül-belül. Csak élvezd a pillanatot, mondom magamnak. Becsukom a szemem, és rögzül a kép.

*

Következő helyszín: Liepaja. „Papa, papa!” – csilingelnek a szavak a kislány szájából, élvezi a család figyelmét, csak a papa mozdulatlanságát furcsállja, kinek feje egyre jobban esik lefelé a pamlagon ülve. A szemüveg csúszik az orrán, a pillanatok töredéke alatt belemerül az álmok birodalmába. A kislány meg csak ugrál, táncol, közben már harmadszor kiáltja lelkesen, hogy „Papa, papa!” Felugrik a pamlagra, s csókot cuppant nagyapja szendergő arcára. Aztán nyílik a szem, s széles mosoly terül el az arcon. „Itt vagyok, Csillagom” – mondja papi a világegyetem legboldogabb mosolyával. És rögzül a pillanat.

Szobafoci közben a kislány kéri a helycserét, egyszer csak leguggol a földre az ajtó előtt, és minden labda után pont úgy vágódik el a talajon jobbra-balra dőlve, ahogy nagyapa csinálta percekkel ezelőtt. A kacagás nem szűnik, tombolnak a boldogsághormonok mindenkiben.

*

Homokdűnék közt ugrándozik a tengerparton, arcát pirosra fújja a szél. Papa, nagyi fázik, de ő nem. A levegőben csoportosan járják táncukat a homokszemek. Különböző alakzatokat öltve röpködnek, ahogy a szél parancsolja. Ő kis kezével megtörli a szemét, és szalad tovább. Nagyi feje sapkába, sálba bugyolálva a felismerhetetlenségig, nagyapa nyaka is teljesen eltűnve a kabát felhajtókája alatt, fején szürke, vadonatúj, piacon vásárolt sapkája (mikor először vette fel, elkapott a nevetés, de hiába, fiunk megnyugtatott, itt ez kell).

*

A közeli mini állatkertben, ahol lovak, kecskék, lámák, sokféle állat található, Sára köszönti a bejáratnál lévő nénit, nyújtja a pénzt, aztán szalad, kezében két színig rakott kanna répával, és etet. Szinte barátjaként ismer minden állatot. Nem fél, ugrál, örvend. Vannak, amelyek karámban élnek, de vannak szabadon is. Egy nagy fa alatt régi kipurcant autóbusz, mintha szafarira érkeztek volna épp az emberek. Arrébb egy kilátó, hogy benézhessük a lett sztyeppét. Egyszer csak észreveszi a hintát, és eszébe jut közös dalunk, melyet Ebeden énekeltünk a nyáron. Hirtelen felsikoltok, mikor megpillantom hat kismalac önfeledt futkározását a kerítésen kívül. Ugrándoznak a fűben, bújócskázva a fák alatt. Megtorpanunk, nem szeretnénk rájuk ijeszteni. Sára szája tátva az ámulattól.

*

Egyik délután kinn a parkban megáll egy fa alatt, keresgél, nézeget. Értetlenül nézek rá, mire megszólal: „Hol a mókus?” Fiam magyarázata, legutóbb ezen a fán futkározott két mókus, Sára őket keresi. Mókusok most elbújva. Csalódottan megyünk tovább.

*

Esténként az ágyban Lapi baba története ismétlődik körbe-körbe. „Nono, Lapi baba, nem szabad!” – korholja a csokoládétortától maszatos babát, ahogy apukájától hallotta mesélés közben. Végére érve elteszi a könyvet, bebújik az ágyba, jöhet az alvás.

*

11. nap, új helyszín: Riga, repülőtér. Úticél: Budapest. Az időjárás most is kedvez, ugyanaz a panoráma tárul elénk a gépből, mint idefelé. Ismét táncot járnak a szikrázó napsugarak. A gép földet ér. Megérkeztünk.

Mami

Szöveg Fazekas Hilda

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/5. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?