Lakoma vírus előtt, alatt és után

d

A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez a hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És leveszi e hegyről a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált (vö. Ézs 25,6-9), olvassuk Ézsaiás próféta könyvében.

Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem. Mindent elviselek abban, aki erőt ad (vö. Fil 4,12-14), írja Pál apostol a filippiekhez írt levelében. 

Máté apostol evangéliumában (vö. Mt 22,1-14) ez olvasható: Jézus ismét példabeszédben szólt hozzájuk: „A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki menyegzőt rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre! Azok nem akartak jönni. Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, gyertek a menyegzőre! Azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után nézett. A többiek a szolgáknak estek, összeverték, sőt meg is ölték őket.”

Miért van az, hogy az ember, aki szíve mélyén igazi és örök ünnepre vágyakozik, nem megy el arra a lakomára, amelyet a példabeszédbeli király rendezett a fiának, amit az Atyaisten készített az ő megtestesült Fiának, Jézus Krisztusnak a Szentlélekben? Mi készteti arra a meghívottakat, hogy erőszakos módon nekiessenek a meghívást közvetítő szolgáknak, és hogyan lehetséges az, hogy valaki menyegzős ruha nélkül állít be a lakomára?

Az egyensúlyvesztés, az aránytévesztés, a kétségbeesés lakmuszpapírja annak, hogy saját magunk próbálunk meg ünnepet rendezni a Mindenható nélkül. A másik jelzés, hogy elfogadjuk ugyan Tőle a menyegzőre szóló meghívást, de csak úgy tessék-lássék módon teszünk neki eleget anélkül, hogy komolyan készülnénk rá.

Mennyire más az igazi ünnep, amelyet a tiszta öröm és a Lélek józan mámora (vö. 1Pét 1,13) hat át, amelynek másnapja az üde tavaszi reggel friss levegőjével, madárdallal, a kék éggel és a jóság szellemi-lelki közérzetével és hatalmas tetterejével van tele. És van ilyen? Miért kételkedünk? Miért gondoljuk, hogy az előbbi sorok, képek, állapotok csak a mesékben vannak?

Mert vírusosok vagyunk. Megfertőzött minket a világ közgondolkodása, hiedelme, értékrendje. Okos, bölcs dolog védekezni a koronavírus ellen. Adja Isten, hogy mihamarabb megtalálják a hatékony vakcinát. De ne csak ezt keressük, a lelkit is, ami már van, Aki már Megadatott, Elküldetett, Kiárasztatott, de kimentettük magunkat a Vele való ünnepségből, a küldötteit elzavartuk, sőt meg is öltük. Ráismerünk önmagunkra?

Kívánom, hogy az új esztendőben találjunk vissza a Mindenhatóhoz, Urunk, Jézus Krisztus által, aki minden ünneplésünk végső oka és célja, akiért, aki által, és akiben az Atya megteremtette a világmindenséget s benne mindnyájunkat, saját képére és hasonlatosságára (Ter 5,1). A keresztény embernek nem azért kell erkölcsösnek lennie, mert úgy illik, hanem mert a krisztusi tanítás krisztusi életvitelt kíván. Öregnek és fiatalnak, férfinak és nőnek egyaránt megvan az életkorához és hivatásához méltó életformája, amelynek egyik legfontosabb eleme a fegyelmezettség. Kell, hogy az ember tisztában legyen az állapotával, a természetével járó kísértésekkel, legyen az az ételben-italban való mértéktelenség, vagy a sok felesleges és ártó beszéd. Az idősebbeknek nagyobb a felelősségük, hiszen a fiatalok joggal várják el tőlük, hogy példát mutassanak a tisztességes, józan és mértékletes életre. 

Adja Isten, hogy legyen erőnk nap, mint nap megtagadni az istentelenséget és a világi vágyakat, s Szentlelkével betöltve józanul, igazként, istenfélelemmel élni, várva létünk beteljesülését. Vagyis akár eszünk, akár iszunk, azt mindig Iránta való hálaadással és egymás hűséges szolgálatában tegyük, örömmel készülve az örök ünnepre, Nála, Vele a minden vágyunkat betöltő menyegzős lakomára.

Gábor Bertalan szepsi római katolikus esperesplébános

A teljes írás a VasárnapLélek mellékletben jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?