Húsvét előtt

Vasárnap

Bizom ány, már megint húsvét előtt állunk, előrángathatnám a kedvenc mantrámat (egyet-kettőt alszunk, és itt a karácsony), ha nem unnák, úgyhogy inkább hagyom.

Viszont a jövő héten mi már az ünnepi dupla számmal rukkolunk elő, húsvéti meglepetésekkel, két hétre szóló olvasnivalóval, tokkal-vonóval, ahogy mondani szokás, meg hogy mielőtt dobunk egy hátast, mert akármi lesz is a vasárnapi magyarországi választások eredménye, a jelen arra hajaz, hogy jó nem lesz semmiképp se. Úgyhogy így előtte csak annyit mondanék, mit Babits mondott el egy Nyugat-matinén 1916-ban, felolvasva Húsvét előtt című versét, kinyilatkoztatva vele sokak álláspontját és óhaját a háborúról: hogy elég! hogy elég! elég volt! / hogy béke! béke! / béke! béke már! / Legyen vége már! És még, hogy Testvérek, ha tul leszünk, / sohse nézünk hátra! / Ki a bünös, ne kérdjük, / ültessünk virágot, / szeressük és megértsük / az egész világot, amivel nem teljesen tudok azonosulni, pedig de jó lenne! Azt hiszem, a bús barna don, ki bún borongva, barna, bús bajusszal, / Beteg bolyongó, béna bink balán (ezt már Karinthy mondja róla) még nálamnál is idealistább. Volt. Persze, hogy ki a bűnös, azt azóta sem kérdjük, de azért virágot sem ültetünk, pláne noná, hogy nem szeretjük azt a rohadt világot, megérteni pedig nem is akarjuk. Értsen meg ő minket! Amúgy meg – milyen vicces –, miközben az ország előre megy, nem hátra, mi ősidők óta mindig is csak hátra nézünk, sohasem nem előre. Lehet, hogy ez a nyitja az egyhelyben topogásnak?

No, de ne politizáljunk, e mostani vasárnap meghozza talán legalább a csillapodást köreinkben, véget érnek a kampányok, folytatódhatnak a csendes, megszokott hétköznapok, csordogálhat az élet a maga kivájt medrében, hacsak Putyin… Jaj, nekem, már megint politika. De mi nem az, tessék mondani?

A húsvét, mely jő minden évben, akárcsak a karácsony (egy-két alvás után), s mely rügyfakasztó tavaszával még a legmegátalkodottabb Isten-tagadókban, másként gondolkodókban is felcsillantja a reményt, hogy lehet föltámadás, hogy jöhet egy új, tartalmasabb élet, egy teljes megújulás. Aki alszik, aludjon, / aki él az éljen, / a szegény hős pihenjen, / szegény nép reméljen. / Szóljanak a harangok, / szóljon allelujja! / mire jön uj március, / viruljunk ki ujra! És hogy kibírjuk mindazt, amit mi tettünk, adjon Isten bort, buzát, / bort a feledésre! Mondjuk, azt hamar elfeledtük, hogy mentette fel a tömeg a latrot, Jézust feláldozva, de annyira hátra mégsem tekinthetünk, mert akkor oda az összes kényelmünk is, márpedig azt megérdemeljük.

Szóval, aki él, az éljen, aki pedig tud, az imádkozzék, aki nem tud, fohászkodjék, hogy egy hatalmas nagy kollektív tudat állítsa meg az agresszorokat, hogy béke szálljon minden földre, békesség és együttérzés költözzék az emberi szívekbe a gyilkos szándékok helyett. Aztán, ahogy megboldogult anyósom szokta mondogatni, olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy, valami majd csak lesz.

Valahogy. 

VASÁRNAP kell elkezdeni, és VASÁRNAP kell befejezni, hogy az elejét és a végét az illetékesek okvetlenül a szemük elé kapják.

Gábor Andor: Doktor Senki

Érdekes

Akinek módjában áll segíteni, hogy még évekig olvashassuk a Vasárnapot, kérjük, tegye meg, minden egyes euró számít. Mi pedig továbbra is megteszünk mindent, hogy méltók legyünk rá. Köszönjük. A számlaszám változatlan:

Československá obchodná banka, a.s.

Číslo bežného účtu IBAN: SK34 7500 0000 0001 2590 9023

Variabilný symbol: 999

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/14. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?