Egy estém – itthon. NAPLÓ

Vasárnap

Fárasztó volt ez a nap. A kicsinek iskolai szünet, nekem határidős munka – e kettőt összeegyeztetni lehetetlen, garantált az idegbaj.

A végére mégis eljutunk valahogy az ágyig. Még pár kártyaparti, egy kis verstanulás (az iskolai szavalóversenyre), közben felhívom a nagyot, mert mindjárt kilenc óra, és még mindig nem ért haza. Ki tudja, hol kószál. Ne aggódj, anya, már a buszmegállóban vagyok!, de azért anya persze aggódik, az éjszakai kóricálás nem egy tizennégy éves lánynak való. Cili az elaltathatatlan gyerekek közé tartozik, ezért még mindig fönn van, mikor a nagy végre hazaér. A kulcscsörgést hallva megkönnyebbülök. Egyél vacsorát, Ajnuci, van mindenféle a hűtőben. Oké, anya, magamtól is tudom.

Muszáj gyorsan elaltatni a kicsit, mert reggel nem fogom tudni fölkelteni. Ma csak egyet énekelek, Cilike, többre már nincs idő, nagyon késő van. Jó, de valami gyorsat énekeljél, olyat, amit már régen nem! Kutatok az agyamban, hopp, megvan!

Azt mondják, ideje férjhez menni, s eladnának engemet egy mihasznának

– zendítek rá a feledés ködéből előhalászott orosz népdalra. Cili ujjong. Talán három éve énekeltem neki utoljára ezt az örökbecsű dalocskát. A refrénnél be is csatlakozik, áj, ráj, rirájrá, rirárá, ráááj, fújja lelkesen. A második versszaknál kivágódik az ajtó, és az időközben megvacsorázott nagylány is beszáll. Teljes hangerővel. Rögtön veszem a lapot, és leugrom az alsó szólamba. A lányok viszik a fölsőt. Két szólamban még vidámabb a dolog. Amúgy négyszólamú a dal, de több szólamot egyszerre egyelőre még nem tudok produkálni. Rögtön visszajön az emlék – a gimnáziumban volt egy kis kórusunk, velük énekeltük ezt, ott tanultam meg.

Mihaszna, naplopó, semmi ember, éjfélig se mozdul a kocsomából

anya, én eddig mindig azt hittem, hogy kocsonyából. Elképzelem, ahogy a mihaszna naplopó benne üldögél a kocsonyában, és beleragad, hahaha.

Amikor hazajön, morgolódik, ágyacskámnak közepén végigfekszik. / Csizmáját, ruháját lehúzatja, enni-inni nem szégyell, követelget.

Végigénekeljük az összes versszakot, a végén a csattanóval.

Adok én, adok én italt-ételt az én kedves fiatal Ványuskámnak.

Anya, de jó, ezt már annyira régen nem énekelted!, lelkendezik a nagy. Énekeld el a Bunkócskát is!, kunyerál. Az sem volt már jó ideje műsoron. S ha már az orosz zenénél tartunk, még bedobok néhány kétszólamú népdalt. A lányok teli torokból fújják. Remélem, a szomszédok elviselik valahogy ezt a váratlan orosz kamaraestet…

Cilinek persze esze ágában sincs elaludni, a hangulat emelkedett, Ajnus ott marad az ágy szélén, és mesélni kezdi a hétvégi élményeit. Nagyon szeretem, amikor így megnyílik (aki nevelt már kamaszt, tudja, hogy az ilyen pillanatok kincset érnek). Pozsonyban Kotleba-tüntetőkbe botlott, sőt magát a vezért is látta szónokolni, meséli. Kicsit arrébb egy buszról leszálló csapatra lett figyelmes. Gyetvai volt a rendszáma, milyen hely az a Gyetva? Az olyan echte szlovák vidék, mondom. Ja, tudom, csillan föl a szeme, a Samko Tále apja is gyetvai volt, ugye? (Samko Tále egy remek könyv főhőse, aki a gyetvai apja ellenére már nem olyan echte szlovák, hiába szeretne az lenni, mert a dédnagymamája magyar volt.) És képzeld, anya, csupa fura emberek szálltak le, és egyszer csak látom, hogy az egyiknek a kabátján sárga csillag van „neočkovaný” felirattal, meséli felháborodva. Magamban megállapítom, milyen nagyszerű, hogy a 14 évesem pontosan érzi ennek a jelenségnek a tragikusságát. Közben próbálom valahogy elütni a dolog élét, tudod, kicsim, sajnos sok buta ember van a világon, és sajnos vannak veszélyes emberek is, de mi próbáljunk a szép dolgokra és a jó emberekre koncentrálni, mert különben nem is érdemes élni. A hétéves közben fülel, amit nem ért, arra rákérdez, mindent tudni akar. Inkább nem nézek az órára, meglesz ennek a közös estének a reggeli böjtje… Mégis boldognak érzem magam, tudom, a sok gondos szülő most csóválná a fejét, hogy elhanyagolom a gyerekeim alvási szükségleteit, de vállalom. Fontos az alvás, persze, de az ilyen pillanatok a családi élet fénypontjai, és remélem, a gyerekeim sok-sok év múlva is emlékezni fognak ezeknek az éneklős-beszélgetős estéknek a hangulatára. Akkor is, amikor én már nem leszek.

 

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/8. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?