Bohóc a csodavárók országában. NAPLÓ

Hríb úr elmondta, hogy azért választott engem, mert 2015-ben az egyik napilap megkérdezésére azt válaszoltam, hogy szerintem a szlovák politikai élet legnagyobb manipulátora Igor Matovič, és kíváncsi volt arra, hogy megváltozott-e a véleményem azután, hogy az említett úrból miniszterelnök lett. Persze, elsősorban az érdekelte őt, hogy véleményem szerint kitölti-e az Igor Matovič vezette kormány a négyéves mandátumát. Erre a kérdésre könnyű volt válaszolni: nem tölti ki, mert egy ilyen összetételű társaság maximum egy évet bír ki.

Amikor viszont azt kérdezte, hogy miért gondolom ezt, megtorpantam. Ha kalaposinas vagy tanító, esetleg hiteles könyvvizsgáló lennék, akkor könnyedén megválaszolnám a kérdést. Csakhogy elmeorvos vagyok. Ha mondok valakiről egy elmegyógyászati szakkifejezést, annak nagyobb súlya van, mintha egy jogász vagy egy mérnökember mondaná. Ezért inkább hosszú körmondatokban kezdtem el beszélni az emberi személyiség bonyolultságáról, és a megfoghatatlan lélek meg a központi idegrendszer összefüggéseiről. De Hríb úr kérdését nem kerülhettem meg teljesen, ezért a végén mégiscsak kimondtam, hogy azért nem fogják együtt kibírni a négy esztendőt, mert a miniszterelnök úr természete ezt nem teszi lehetővé. Arról van ugyanis szó, hogy a parlamenti összecsapások során a felek könnyedén dobálóznak az olyan kifejezésekkel, mint pszichopata, paranoiás meg hisztérikus. Ezután kölcsönösen megsértődnek, majd mondanak még néhány újabb kifejezést (retardált, narcisztikus, megalomániás stb.), aztán minden megy tovább a maga útján. Ha viszont egy szakember mondja ki ugyanezeket a szavakat, annak komoly következményei lehetnek. Sokszor egy egész életre megbélyegezhetik az adott személyt.

De térjünk vissza Igor Matovič természetéhez (vagyis személyiségéhez). Ő olyan ember, aki inkább szétveri a saját kormányát, és bohócot csinál önmagából, de azt nem bírja elviselni, hogy ne az övé legyen az utolsó szó. Elutasít minden tanácsot, képtelen elfogadni a partnerei javaslatait, kizárólag a saját agyszüleményeivel foglalkozik. Minden bokorban ellenséget szimatol, mindenkivel szemben gyanakvó, még a legközelebbi munkatársaiban sem bízik meg. Az ilyen tünetek láttán még a laikus megfigyelőnek is összerándul a gyomra és azon kezd el morfondírozni, hogyan kerülhetett egy ilyen ember ilyen pozícióba. Ahogy mondás kérdi: Hogy kerül a csizma az asztalra? De ha átlapozom az unokám világatlaszát, akkor még jobban összezavarodok, mert Szlovákián kívül legalább egy tucat államot fel lehetne sorolni, ahol a csizma szintén felkerült az asztalra. A legvaskosabb csizma nyilvánvalóan a földkerekség leghatalmasabb országában, az USA-ban található. Donald Trump unokahúga (egy ismert amerikai pszichológus) a volt elnökről írt könyvében leszögezi, hogy Trump harminc évvel ezelőtt ugyanúgy viselkedett, mint elnöksége éveiben. Műveletlen, gátlástalan, egocentrikus ember volt, akit sohasem érdekelt a másik ember véleménye, kizárólag a saját érzelmeivel foglalkozott, írja a pszichológusnő. Az ország 73 millió polgára mégis őrá szavazott a múlt évi választásokon is. És sorolhatnám tovább a kisebb-nagyobb országokat, ahol demokratikus úton döntöttek a polgárok arról, hogy egy otromba csizma kerüljön az asztalra.

Mi, választópolgárok pedig lehajtott fejjel bámulunk magunk elé és azt ismételgetjük, hogy „ez érthetetlen és felfoghatatlan”. Csakhogy ezeknek a gyalázatos helyzeteknek mi voltunk a szerzői és a rendezői is. Pedig a múltban már voltak bizonyos figyelmeztető jelek. Csak nem figyeltünk rájuk.

Néhány hónappal ezelőtt azt nyilatkoztam éppen itt, Vrabec Máriának, hogy a választások előtt a politikusjelölteknek alkalmassági vizsgát kellene tenniük, (hasonlóan a rendőrökhöz, buszsofőrökhöz stb.), hogy minél kevesebb személyiségzavaros egyén juthasson be a nagypolitikába. Ám az igazi válogatást mégiscsak nekünk, választóknak kell elvégeznünk. Jobban oda kellene figyelnünk a jelöltekre, és nem a csábító mosolyuk, a tíz nőtől tizenegy gyerekük kapcsán, meg a szépen kavargó, ámde üres szónoklatok meg hókuszpókuszok alapján kellene döntenünk. Ehelyett gondoljunk arra, hogy a szavazatunkkal nemcsak a magunk jövőjéről döntünk. A gyermekeink és az unokáink abban a világban fognak élni, amelyet mi készítünk nekik.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/15. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene