Anyaság és szülés járványhelyzetben

Vasárnap

Az elmúlt egy év során kialakult globális veszélyhelyzethez hasonlót legutóbb talán csak a második világháború idején tapasztalt az emberiség. Az élet viszont nem állt meg: a gyerekek születtek és nevelkedtek az elmúlt időszakban is, hála elsősorban az édesanyáknak.

Mács Gyöngyi, Rimaszombat

Az elmúlt egy év során a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola pedagógusaként, otthon pedig két kamaszlány anyukájaként kellett helytállnia. Férje, Attila rendőr, szintén felelősségteljes poszton dolgozik. Az ő életüket is alaposan megváltoztatta az elmúlt bő másfél év. Mács Gyöngyi szerint az előző évi lezárás volt a tanulóidőszak. „Bele kellett tanulni, hogy mennyi tananyagot vegyünk, mennyit kérjünk, mennyit küldjünk. Volt, hogy túlméreteztem, volt, hogy kevés időt adtam rá. Ebben az iskolai évben épp csak elkezdtük a tanítást, októberben bezárták az iskolákat. Online, Zoomon folyt tovább az oktatás. Személytelen és leléktelen, ott voltak a gyerekek, és mégsem. Kilencedikeseim vannak, én ültem az osztályunkban, ők a notebook képernyőjéről néztek rám vissza. Nagyon hiányoztak. Mire összeért volna a csapat, már mennek is el. Otthonról tanítani kényelmesebb volt. Megszokja ugyan az ember, de hosszútávon fárasztó és személytelen. Egyetlen percét sem élveztem. Folyton azt éreztem, nem teszek eleget. Az időm nagyobbik részét számítógép előtt töltöttem. Délelőtt biztosan, délután egy kevés idő a lakásra, főzésre, aztán vissza a géphez. Ez minden, csak nem hatékony tanítás, tanulás. Sokan így éreztük. A munkatársaim kivétel nélkül remek emberek és lelkiismeretes tanárok.

Rendszer, rutin nélkül a családi élet irányítása sem ment volna. Ha eddig valaki nem tanulta meg beosztani az idejét, akkor az most megtanulta. Nekem ezzel eddig sem volt gondom, a „rendes” hétköznapokon sem lehet úgy családot irányítani, hogy nincs benne rendszer. Ami talán nehezebb, volt, hogy átbillentem a másik oldalra: túl sokat foglalkoztam a munkámmal. Lányaink koruknál fogva már nem igénylik, hogy fogjuk a kezüket. A nagyobbik hetedikes. Egyedül és jól dolgozik. Azt is felismertem és elfogadtam, hogy ő másképp működik. Meg lehet bízni benne. A kisebbik, aki negyedikes, olyan, mint én. Amíg nincs kész valami, addig nem teszi le. Karakán, örökmozgó, tűzrőlpattant kislány, ugyanakkor kötelességtudó, és emberfeletti a teherbírása. A lányokat összehozta a home office. Mivel nem volt más, együtt kezdtek el kijárni: sétálni, biciklizni, fényképezni. Alkalmazkodtak egymáshoz, mentek együtt. Örülök, hogy összeértek. Semmi nem működött volna úgy, ahogy kell, ha nem lenne olyan férjem, amilyen. Attila a lányok születésétől fogva olyan édesapa, aki mindent és bármit. Természetbe, lovagolni, fotózni, biciklizni, kutyát simogatni, kertbe is, vásárolni is együtt járnak. Olyankor van időm másra. A Covid neki sem könnyű, az év elejétől rengeteget dolgozik. Volt olyan, hogy a lányok megjegyezték, már nem látták két-három napja. Szó szerint. Soha olyan nem volt, hogy ha éjszakásból jött meg, és itthon ismét műszakba kellett lépnie, mert nem tudtuk máshogy megoldani, ne tette volna meg szó nélkül. A téli estéken a lányokkal suttogó kihívást játszottunk, kártyáztunk, társas játékot játszottunk. És beszélgettünk. Sokat beszélgettünk.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/17. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?