A megfejtetten érkezett keresztrejtvény, avagy az iparista rejtvényfejtő

Nagy meglepetésemre csütörtökön délután megjött a kedvenc hetilapom. Gyorsan átlapoztam, és este egy pohár bor mellett kezdtem olvasni. Eljutottam a keresztrejtvényig, ami általában a 49. oldalon szokott lenni, de a 44. számban ez az 50. oldalra került. Egyszerűen nem hittem a szememnek, a rejtvény meg volt fejtve. Nyomdahiba, gondoltam hirtelen. Nem, nem, hiszen ez kézírás, valaki megfejtette, de az nem én voltam. Nem szoktam ilyen gyorsan, meg fél pohár bor elfogyasztása után sem vagyok hiperaktív, ráadásul a négyzetek örökíróval voltak kitöltve, én pedig kisiskolás korom óta szívatós töltőtollal írok. Hát én ezt kinyomozom, megtalálom a „tettest”, gondoltam.

Péntek délelőtt sétálni mentem Adélkával, a kisunokámmal, és észrevettem, hogy Boženka, a fiatal csinos postásnőnk messziről integet. Amikor mellénk ért, széles mosollyal kért bocsánatot, ugyanis kedden az én Vasárnapom egy, a város másik végén lakó volt előfizető postaládájába került, aki beismerte, hogy nemcsak kiolvasta, de még a keresztrejtvényt is megfejtette. Semmi gond, vigasztaltam Boženkát, fontos, hogy a betűk az olvasás után megmaradtak, és az újság előkerült.

Megtudtam a volt előfizető nevét, címét, és tavaly szilveszter előtt felkerestem. Bemutatkoztam, és rögtön rátértem a lényegre: – Köszönöm, hogy megfejtette a múltkori keresztrejtvényt – mondtam kissé félénken. Erre ő nagyot nézett, s miután megértette a mondókámat, mintha bocsánatot akart volna kérni, magyarázkodni kezdett: – Ne haragudjon, azt hittem, hogy azt a Vasárnapot a szerkesztőség karácsonyi meglepetésnek szánta, ezért bátorkodtam megfejteni.

– Jaj, nem, igen jól tette, nagyon köszönöm, így legalább egy dolgot letudtam... Nekem ugyanis a keresztrejtvényfejtés több napot is igénybe vesz, ráadásul nem mindig sikerül eljutnom a teljes poénhoz.

Még jó sokáig beszélgettünk, az is kiderült, hogy a városban sok közös magyar ismerősünk van, sőt mi már biztosan találkoztunk olyan 50 évvel ezelőtt. Ő is az iparisták nagy családjába tartozik, szintén Kassán, a magyar ipariban érettségizett, csak két évvel korábban, mint én. Azonnal letegeződtünk. Laci nem internátusban lakott, bejáró volt Mecenzéfről, én pedig csak néhány éve költöztem ide, gondolom, ezért nem tudunk visszaemlékezni egymásra. No, de mi, iparisták még a keresztrejtvény megfejtésében is segítjük egymást, még akkor is, ha erről nem is tudunk. Köszönöm a meglepetést és a megfejtést, Laci. De Önnek is köszönettel tartozom, Boženka, hogy megtalálta az elveszettnek hitt újságot, ďakujem, köszönöm, danke schön.

Megígértem mindkettőjüknek, hogy kapnak tőlem egy-egy Vasárnapot, valamelyik keddi napon, ha majd eljutok Kassára.

Illés Géza, Mecenzéf